Sport 2015. január 28. 12:10

Osztották a pofonokat az ökölvívók

Képgaléria
Osztották a pofonokat az ökölvívók
Pofonpartin vettek részt január 24-én Nyíradonyon a Kiskunfélegyházi HTK ökölvívói. A versenyen több mint 100 fiatal bokszoló lépett ringbe, akik közül 27-en Romániából érkeztek. A félegyházi nyolc fővel utaztak a helyszínre, négyen mérkőzést is játszottak, amit sikerrel abszolváltak.

A KHTK-ból Mátrai Klaudia a juniorok között győzött 57 kilogrammban. Mellette Fekete Vendel 52 kilogrammban, Provics Gergő 46,5 kilogrammban nyerte meg mérkőzését a serdülőknél. A felnőtteknél Bányai Arnold 64 kilogrammban ugyancsak legyőzte ellenfelét.

 

Varga István edző, KHTK Ökölvívó Szakosztály:

- Ezekre a versenyekre különösképpen nem készülünk, kemény edzésnek tudjuk be. Az országos bajnokságra edzünk tudatosan, a Pofonparti felhozó mérkőzésnek számít.

- A lányok közül Endre Krisztina és Mátrai Klaudia január 31-én Székesfehérváron bokszol a magyar válogatottságért. Ők 2014-ben a második helyen végeztek az országos bajnokságon, de a győztesek korosztályt váltottak, így előttük az esély, hogy a korcsoportjukat képviseljék. Ha győznek, akkor a korosztályos EB-re és VB-re is kijuthatnak.

 

G. Z.

Kövessen minket a Facebookon is!