Konferencia az iskolarendőröknek
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatósága és a Bács-Kiskun Megyei Balesetmegelőzési Bizottság „Iskolarendőr Konferencia” címmel továbbképzést tartott 2015. január 27-én 8 óra és 16 óra között a kecskeméti Malom Központban, a megyében iskolarendőri feladatokat ellátó munkatársak, valamint „Az Iskola Rendőre” program koordinátorai számára.
A továbbképzés célja a programban résztvevő, koordinátori és iskolarendőri feladatokat ellátó állomány szakmai ismereteinek frissítése, szinten tartása, a prevencióval, gyermekvédelemmel foglalkozó társszervek munkájának és a megelőzési munka sokszínű lehetőségeinek megismertetése volt.
A konferenciát Arató László r. alezredes, a megyei rendőrfőkapitány rendészeti helyettese, az MBB elnöke nyitotta meg. Az „Iskola rendőre” program 2008. szeptember 1-jén indult, mely az eddigi tapasztalatok alapján nagymértékben segítette a gyermekek védelmére irányuló átfogó bűn- és baleset-megelőzési tevékenységet.
Számos kiemelt fontosságú témakörben hallhattak előadást a jelenlévők, melyeket további munkájuk során hasznosítani tudnak.