Gondolatok a holokausztról
Emléknap, sajátos nézőpontból
Budapest, 2015. január 27. Ülünk a Páva utcai Holokauszt Emlékközpont kistermében, összeszorult torokkal, moccanás nélkül.
Weisz Ági néni beszél.
Pontosabban: szaggatott mondatokban emlékezik.
Mire is? A borzalmakra…
Mindarra, amit 9 éves kislányként a gettóban átélt. A háború után nagyanyja nevelte fel, s ahogyan fogalmaz: „…diplomát adott a kezembe.”
Pedig…
Pedig akkorra már túl volt férje, fia, leánya, több unokája mártír halálán. A megelevenedett gyűlölet közel hat millió társukkal együtt Őket is előbb pellengérre állította (sárga csillag, elkülönítés), majd könyörtelenül elgázosította Auschwitz-Birkenauban. „Mégsem tudok sohasem úgy kimenni reggel az utcára, hogy ott a családom gyilkosait keresném!” - fakad ki Ági néni, a nyugalmazott magyartanárnő.
A múzeum belső udvarán a diákok már átélték a „többezer név sokkját”, ahogy errefelé nevezik. Az áldozatok nevét fekete emléktáblák sokaságára vésték…
„Mind meghaltak? De hát miért??” – kérdezik a gyerekek.
Valóban: miért is?
Hiszen voltak MÁSKÉNT VÁLASZTÓK IS! A zsinagógában fiatal előadóktól – történészek, kutatók ők - előadásokat hallgatunk. Egy katolikus rendházfőnök 150 zsidó munkaszolgálatost bújtatott hosszú ideig. Gyakorta saját pénzén látta el őket még gyógyszerekkel is. A gyerekek nagyon figyelnek: tisztelet látszik tekintetükben s megdöbbenés.
Izrael Budapesti Nagykövete lép az előadó pulpitusra. Energikusan, ám bölcs érveléssel beszél. Rámutat a hétköznapi hősök példájára, akik zsidókat, munkaszolgálatosokat, szökött frontkatonákat bújtattak azokban az áldatlan időkben. „Meg kell tanulnunk a toleranciát, bár ez bonyolult kérdés!” – mondja.
Pörgessük vissza: hogyan is kezdődött ez a nap. Vonatra szálltunk, s Budapestre érkezve a jelenben még élvezhető gyönyörű országértékeinket csodáltuk, azaz a Várat, a Elnöki Palotát, a Duna folyamát, átsétálva a Lánchídon a csodás panorámát, bármerre is tekintettünk. Mi, majd negyvenen, a Kiskunfélegyházi Darvas József Általános Iskola diákjai, tanárai. Jó páran először metróztak, villamosoztak, az üzletek csábító kirakatai is vonzották az érdeklődő tekinteteket.
Íme, a Jelen és Múlt egy napon…. Néhány órában összezsúfolva…. Talán – okulva a múlt szörnyű hibáiból – a Jelen egy EMBERIBB JÖVŐT hoz majd létre!
Ágó Mária
