Helyi hírek 2015. február 1. 12:15

Intézményük megalakulásának 20. évfordulóját ünneplik az ovisok és a kollégisták

Képgaléria
Intézményük megalakulásának 20. évfordulóját ünneplik az ovisok és a kollégisták
A Constantinum óvodásai bensőséges hangulatú foglalkozásokkal ünnepelték intézményük megalakulásának 20. évfordulóját január 30-án. Az apróságoknak Stift Zoltán „Angelico” atya tartott rajzos evangelizációs foglalkozásokat. A délelőtti foglalkozásokat követően az Ótemplomban megtartott szentmise után nyitották meg az atya 90 képből álló kiállítását. Itt hirdették ki az óvodásoknak kiírt rajzpályázat eredményét is, majd 20 kék színű léggömb emelkedett a magasba, rajta az óvodások évfordulós üzeneteivel.

A kollégium és óvoda ünnepsége február 2-án, hétfőn folytatódik. A Sarlós Boldogasszony-templomban 10 óra 30 perckor kezdődő érseki szentmisén Bábel Balázs érsek atya nyitja meg a kalocsa-kecskeméti főegyházmegyében a megszentelt élet évét. A misén, a város vezetésével közösen, megemlékeznek arról is, hogy Kiskunfélegyháza 241 éve kapott mezővárosi címet. 11 óra 15 perckor a Constantinum Intézmény óvodásai és kollégistái adnak ünnepi műsort, 12 óra 15 perckor pedig az óvoda tornatermében nyílik kiállítás. Délután 13 órától találkozóra várják az iskola egykori óvodásait, kollégistáit és nyugdíjas dolgozóit.

s-r

Kövessen minket a Facebookon is!