Közösségépítő disznótor
Már a disznótor előtt egy nappal lázasan készülődtek a helybeliek, hogy szombaton minden rendben menjen. A háromból egy disznót pénteken levágtak, hogy másnap időben elkészülhessen a reggeli. De előre megterítettek és a művelődési ház nagytermét is feldíszítették. Sőt kisebb kiállítást is berendeztek a régi, hagyományos használati eszközökből. Szász János polgármester elmondta, ez nem szervezés, hanem hozzáállás kérdése.
Az elmúlt évek alatt összekovácsolódott egy olyan csapat a községben, melynek tagjai minden esemény lebonyolításában önként segítenek. Így volt ez most is. A falu legjobb böllérjei és főzőmeseterei álltak össze és vezényelték le a disznótort, ahol régi hagyományoknak megfelelően szalmával és kézi perzselő segítségével perzselték meg a levágott jószágokat. A főböllérek egyike a 75 éves Iványi István volt, aki fiatalkora óta böllérkedik. Mint megtudtuk, az egyik legjobb a faluban. Pista bácsi megszámolni sem tudja, hogy hány disznóvágást vezényelt már le.
Arra a kérdésre, hogy mit szeret a böllérkedésben, elmondta: számára mindig élmény részt venni a egy-egy disznóvágáson, hisz ilyenkor gondoskodnak egy család egész éves élelemről. Ezúttal viszont nem egy család, hanem több száz ember vendégül látásáról gondoskodtak. A falusi disznóvágáson ugyanis nem csak a helybelieket, hanem a szomszédos településről érkezőket is jó szívvel látták. Az egyik család például félegyházáról érkezett, azért jöttek Petőfiszállásra, mert a gyerekek még soha nem láttak disznóvágást. De jöttek Kecskemétről és Szegedről is vendégek, akik kellemes meglepetésként tapasztalták, hogy nem kellett belépőt fizetniük.
A vendégeket házi pálinkával, forralt borral, teával, pogácsával és kemencében sült kenyérlángossal fogadták. Reggelire közel egy mázsa húst sütöttek meg a szakácsok a község konyhájában. Vacsorára bográcsban főtt sertéspörköltet, és természetesen sült hurkát és kolbászt tálaltak fel a több száz vendégnek. A hurkához közel 25 kilogramm rizst használtak, és csaknem egy mázsa kolbászt töltöttek be, a többi húsból pedig pörköltet főztek – részletezte a polgármester, aki azt is elmondta, az eseményre minden évben elkülönítenek valamennyi pénzt a község költségvetésében. De jelentős a képviselők anyagi támogatása is. Ugyanakkor a torra senki sem érkezett üres kézzel.
Mindenki hozott valamit a közös asztalra. Volt aki forró pogácsával érkezett, az asszonyok süteményt sütöttek, a férfiak pedig a legjobb pálinkájukat, borukat hozták. A jó hangulatról a helyi néptáncosok, a nyugdíjas klub tagjai, illetve a helyi zenészek gondoskodtak. A tanyavilágban élő idősek sem maradtak ki a szórakozásból, a falugondnok ugyanis a falubusszal szállította őket az eseményre és vissza.
Lomtalanításból megmentett pörkölők
A szalmával és fával perzselt disznó töpörtyűje és szalonnája sokkal ízletesebb, mintha gázzal pörkölték volna – mondta el Kiss István, bútorrestaurátor, aki a falusi disznóvágásban használt kézi pörkölőket lomtalanításból mentett meg és újított fel.
István, a helyi közösség egyik mozgatórugójaként elmondta, a petőfiszállásiak úgy élnek együtt, mint egy nagy családban. Mindenki első szóra segíti a másikat, segíti a közösségi rendezvényeket. De nem csak a szórakozásból, hanem a munkából, a falu építéséből, és szépítéséből is kiveszik a részüket. Különösen figyelnek arra, hogy a hozzájuk érkező vendégek jó szájízzel távozzanak Petőfiszállásról.
Fotó: Vajda Piroska