Sport 2015. február 3. 12:20

Gyulán és Dunaújvárosban jártak a Fénypárducok

Képgaléria
Gyulán és Dunaújvárosban jártak a Fénypárducok
Két versenyen vettek részt januárban a KHTK – Fénypárducok Íjász Szakosztályának tagjai. Január 17-én Gyulán Guti András emlékére szervezett tornát a Kerecsényi László Íjász Egyesület. A II. Kerecsényi Kupa teremíjász versenyen 208 fő indult el. A hazai versenyzők mellett szép számmal érkeztek Erdélyből és Romániából is. A kihelyezett 18 cél 3 csoportot képviselt: lőlapos, vadász és ügyességi. A verseny kimondottan örömíjász jellegű volt, viszonylag könnyen lehetett jó pontszámokat teljesíteni.

A jól szervezett egész napos rendezvényen öt fővel szerepeltek a Fénypárducok. Két első versenyes íjász is volt a csapatban. Horváth Anna Boglárka a 10 év alatti mini korosztályban indult el.

A versenyzőt kellemetlen meglepetések érték: a teremverseny adottságaiból adódóan nem volt „mini táv” és az hogy összevonták a korosztályát a fiúkkal. Ennek ellenére Anna kimagaslóan teljesített, a fiúk között is második helyet szerzett.

Az ifi fiú korosztályban ott volt a hazai mezőny legjava. Formanek Zalán ebben az erős mezőnyben is jól szerepelt első versenyén, a kilencedik helyet szerezte meg, így a középmezőnyben végzett 54%-os teljesítménnyel.

A tapasztalt versenyzők között is nagy küzdelem dúlt. Vas Bianka az ifi lányok között a harmadik lett. Vasné Köteles Anita a meglepően nagy létszámú felnőtt női korosztályban a középmezőnyben végzett, tizedik lett. Vas Tibor 84%-os teljesítménye, a felnőtt férfiak mezőnyében a hatodik legjobb pontszámmal a nyolcadik helyre volt elég.

 

Január utolsó napján Dunaújvárosban képviselték Kiskunfélegyházát a Fénypárducok. A Mezőföldi Sólymok Íjász Egyesület nyolcadik alkalommal rendezte meg a több szempontból is különlegesnek mondható Magyar Hagyományos Íjász Tábla elnevezésű versenyét.

Egyrészt a célok és a lő távok is a magyar történelem nevezetes dátumaihoz kapcsolódnak centiméterben kifejezve. Sorrendben: Attila, pozsonyi csata, Szent László uralkodása, Muhi-csata, Hunyadi János Nándorfehérvári diadala, egri várvédők győzelme, Bocskai felkelés, Rákóczi szabadságharc, a 48-as forradalom, 56-os szabadságharc. Másrészt a legjobbak több körben mérkőznek, egyre csökkenő vessző számmal (4-2-1).

A verseny díjazása is különlegesnek mondható: a döntősök mindegyike egy speciális emléklapot vehet át. A bajnokok jutalma ebben az évben egy gyönyörűen hímzett, rakamazi turult és a magyar címert ábrázoló Bocskai-nyakkendő volt.

 

Horvát Anna Boglárka ismét a második helyen végzett a minik számára rendezett külön versenyen. Egy nagy tapasztalattal rendelkező íjász Barta Viktória győzte le.

A felnőtt női mezőnyben Vasné Anita és Vas Bianka, anya és lánya egymás ellen küzdöttek. Az egy vesszős döntő feszültségére nem voltak felkészülve, Anita rontott hetedik, Bianka javított, hatodik lett.

A rendkívül erős felnőtt férfi mezőnyben, Papp Zoltán és Vas Tibor is beküzdette magát a legjobb húsz közé, 68%-os és 71%-os teljesítménnyel. A kétvesszős középdöntő alapján Zoltán a B-döntőben (67%), Tibor az A-döntőben (85%) folytathatta a versenyzést. Papp Zoltán itt harmadik lett, így a mezőnyben a tizenharmadik helyen végzett. Vas Tibor az utolsó körben is tudott javítani, a lehetséges 100 pontból 94-t sikerült lőnie, így a Magyar Hagyományos Íjász Tábla 2015-ös bajnoka lett.

 

Köszönet az elért eredményekért és a támogatásért: Kiskunfélegyháza Önkormányzatának, az Integrált Zrt.-nek és a Móra Ferenc Gimnáziumnak.

 

Vas Tibor

Fénypárducok

Kövessen minket a Facebookon is!