Humánum és szakmaiság
– Február 1-jétől a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Kiskunfélegyházi Tankerületének igazgatója. Vágyott erre a pozícióra?
– Egyszerűen az élet hozta. Egyik feladatból következett a másik, majd egy folyamatnak ez lett a kimenetele. Nem vágytam, de nem is bánom. Új kihívásként tekintek rá. Mindamellett – bár nem sok munkahelyem volt – eddig még mindenhol jól tudtam magam érezni, és szakmailag is kiteljesedhettem. Biztos vagyok benne, hogy ezúttal sem lesz másként. Hálás vagyok, amiért úgy kaptam ezt a lehetőséget, hogy előtte a nevelés-oktatás szinte minden szegmensét végigjártam, megéltem a nehézségeit, mindennapjait. Voltam jogász, pedagógus, kollégiumi nevelő, iskolában vezető, a hivatalban osztályvezető.
Majd öt évvel ezelőttig a nevelési-oktatási intézmények vezetőivel dolgoztam. Túlzás nélkül mondhatom, hogy a munkakapcsolatunk humánus, szeretettel teli volt, miközben stabil szakmai alapokon állt. Most várakozással tölt el, hogy ugyanabba a körbe kerülök vissza, és bízom abban, hogy a központosított tanügyigazgatás anomáliáit is „ki tudjuk majd simogatni”.
– Kanyarodjunk még vissza az előzményekhez, és vegyük sorra milyen állomásokon át vezetett az út idáig!
– 1962-ben születtem Félegyházán, itt végeztem a zenei általános iskolát, majd a gimnáziumot. Egygyermekes, szerető családban nőttem fel, és máig hálás vagyok a szüleimnek mindazért, amit tőlük útravalóul kaptam. Pedagógus édesanyám az egypártrendszerben is gondoskodott arról, hogy életem részévé váljanak a keresztény értékek. Édesapám a műanyaggyárban dolgozott vezető beosztásban.
1986-ban végeztem Szegeden a József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán, majd jogászként kezdtem el dolgozni. Párhuzamosan szakmai tárgyakat tanítottam a Közgazdasági Szakközépiskolában. Igazából gyerekkorom óta pedagógus szerettem volna lenni, és időközben meg is erősödött bennem, hogy ez a hivatásom. Így idővel teljesen áttértem a pedagógus pályára, és a Debreceni Egyetem szervezésében szakvizsgát is tettem. Előbb a „Közgé” pedagógusa, majd igazgatóhelyettese voltam, majd Ficsór József polgármester úr és dr. Csölle Yvette jegyzőasszony hívását elfogadva helyezkedtem el a Polgármesteri Hivatal művelődési osztályán, ahol később osztályvezető lettem. Ezúton is szívből köszönöm elődömnek, Csáki Sándorné Juditnak mindazt, amire megtanított. Innen - jó négy évvel ezelőtt - Kapus Krisztián akkori polgármester magánéleti képzelgése miatt kellett távoznom. Gyakorlatilag fél órát kaptam, hogy elhagyjam a hivatalt. Ebben a bizonytalanságban nyújtott segítő kezet Mayer Tamásné, akinek örökre hálás leszek, amiért „tiltás” ellenére is felvett a Constantinum Intézmény pedagógusai közé. Később a fenntartó rend képviseletében Klára nővér felkért az intézmény középiskolájának vezetésére. Most is a velük való egyeztetést követően döntöttem úgy, hogy élek a kínálkozó lehetőséggel. Szeretettel a szívemben jöttem el.
Természetesen döntésemet megbeszéltem a családommal is. Három gyermek édesanyja vagyok. A 29 éves Viktóriám gazdasági mérnök, Félegyházán él és dolgozik. A 27 éves Gabikám Nyíregyházán lakik, férjnél van, hivatását tekintve versenylovas, belovagló, egyébként pedig a 10 hónapos Norina unokám édesanyja. „Kisfiam” Miklós, 19 éves fogtechnikus tanuló. Gyermekeim édesapjával tíz éve váltunk külön, de azóta is szeretetteljes, egymást segítő kapcsolatot ápolunk.
– 2014 októberében képviselő-jelöltként is megmérettette magát. Mi vonzotta a politikához?
– Amikor Csányi József úr a kampányidőszakban megkeresett, hogy segítenék-e a polgármester-jelölti programjában az oktatási koncepciót összeállítani, igent mondtam. Ennek egyik oka az volt, hogy elsősorban a szakmát, és nem a politikát láttam a kihívásban, másrészt olyan szakmailag hiteles, pozitív úriembert ismertem meg személyében, aki mögé kényszerem volt beállni. Nem sokkal később szóba került a képviselő-jelöltség kérdése is, és én annak ellenére vállaltam ezt lakóhelyem, a Bankfalu körzetében, hogy tudtuk: a széles körben ismert okok miatt reménytelen, és hogy jelölttársammal szemben győzelmet érhessek el. Ennek ellenére büszkén mondom, hogy mindössze 21 szavazattal maradtam le. Ahogy azt is, hogy olyan ember mögé álltam, akit vállalni tudok, akiben bízom. Nincsenek politikai ambícióim, de ha a szavazók erre felhatalmaztak volna, tisztelettel, becsülettel helytállok. A Jóisten azonban mást tartogatott számomra.
– Tankerületi igazgatóként milyen tervekkel kezdi meg a munkát?
– A terveket behatárolja a központosított rendszer és a mögötte lévő jogi normahalmaz. Január 1-jétől nagyobb szabadságot kaptak a tankerületek, ami remélhetőleg a nevelő-oktató munka hasznára fordítható. Mindenekelőtt az igazgató kollégákkal történő egyeztetés és közös munka a célom. Semmi újat nem akarok! Most is abban a szellemben kívánok dolgozni, ahogy azt korábban a művelődési osztály vezetőjeként tettem. Új beosztásomban - több más feladat mellett - a kiskunfélegyházi és a kistérségi általános iskolák tanügy-igazgatási, operatív és humán erőforrás gazdálkodási feladatait látom el, kapcsolódó ügyekben kapcsolatot tartok az önkormányzattal, pályázatokat és projekteket fogok össze. Összesen 9 intézmény 12 tagintézménnyel tartozik a tankerületbe Félegyháza, Bugac, Pálmonostora, Petőfiszállás és Gátér területén.
Várakozással teli szívvel látok hozzá a munkához, és minden erőmmel azon leszek, hogy az érintettek legnagyobb megelégedésére lássam el a feladatot.
Tóth Timea