Kultúra 2015. február 5. 22:15

Móra Ferenc félegyházi volt, mint mi magunk

Képgaléria
Móra Ferenc félegyházi volt, mint mi magunk
Móra-felolvasónappal kezdődött meg február 5-én Kiskunfélegyházán a Móra- emléknapok programja. A városi könyvtárban közel 200 fiatal és felnőtt hallgatta és élvezte Móra Ferenc verseit, novelláit és prózáját az általános- és középiskolások előadásában. A felolvasónapon itt voltak a félegyházi iskolák határon túli partner iskoláinak képviselői is, akik valamennyien városunk szeretett írójának nevét viselik. Erdélyből Zimándújfalu és Székelyudvarhely ifjú előadói érkeztek a gimnázium, illetve a Constantinum Intézmény meghívására. Vajdaságból a Kevi Móra István Művelődési Egyesület képviseltette magát.

A rendezvényen Vészits Andrea, Móra Ferenc dédunokája köszönetet mondott azért, hogy Kiskunfélegyháza évről évre ilyen szeretettel emlékezik meg szülöttéről. Örömét fejezte ki, hogy a fiatalok ismerik, szeretik, és szívesen olvassák közönség előtt is a nagy mesemondó műveit.

A felolvasónap előadóit és vendégeit Csányi József polgármester többek között ezekkel a gondolatokkal köszöntötte: Móra Ferenc az egyik legkedveltebb magyar író, akinek a könyveit jó volt olvasni gyerekként, és szórakoztató ma is, felnőttként. Az olvasó gyönyörködik, néha együtt izgul a hősökkel, közben mosolyog, bár érzi, hogy tragédiákról van szó. Az ember szívébe zárja az írót.

Az ő szava a legtisztább magyar beszéd, az ő észjárása a legigazibb magyar gondolkozás, és az ő bölcs szeretete a legmélyebb magyar érzés. Mert Móra Ferenc félegyházi volt, mint mi magunk. Azokon az utcákon járt, amelyeken mi is járunk, azt kapta a városunktól – apjától, anyjától – amit mi is kapunk.

A rendezvény szervezői virággal és ajándékkal köszöntötték Vészits Andreát, Móra Zsuzsannát, Móra István dédunokáját és a határon túlról érkezett vendégeket.

H. S.

 

Kövessen minket a Facebookon is!