Helyi hírek 2015. február 9. 18:30

Félegyházának televízió kell!

Félegyházának televízió kell!
A városvezetés érzékeli a városi televízió iránt mutatkozó fokozott lakossági igényt, és keresi a megoldást - jelentette ki Csányi József polgármester, miután elmondta: hosszú tárgyalási folyamatot követően sajnos nem sikerült megegyeznie az önkormányzatnak a Trió Televízió tulajdonosával.






- Részleteket nem mondhatok, mert ezzel üzleti titkot sértenék. Elég annyi, hogy nem tudtunk megállapodni a Trió Televízió önkormányzati üzemeltetéséről. Naponta kapunk visszajelzéseket, hogy mennyire hiányolják az emberek a korrekt és objektív televíziós tájékoztatást. Azonban a bonyolult jogi és jelentős gazdasági vonatkozások miatt nem ígérhetünk gyors megoldást. A költségvetést olyan súlyosan megterhelné egy önkormányzati televízió finanszírozása, amire jelen pillanatban nem áll készen. A város pénzügyi stabilitásának megőrzése mellett szeretnénk a lakossági igényt is kielégíteni, ezért úgy döntöttünk, hogy egy másik utat választunk.

Kisebb ráfordítással előbb egy internetes televíziót indítunk el még az év első felében, amivel megteremtjük a szakmai bázist és a fejlődés lehetőségét. Szerencsések vagyunk e tekintetben, mert kiváló helyi szakembergárda áll a rendelkezésünkre.

A későbbiekben - pályázati lehetőségekben is bízva - szeretnénk elérni, hogy a helyben gyártott hírösszefoglalók, magazin- és vitaműsorok kábelszolgáltatókon és digitális földfelszíni sugárzón keresztül is elérhető legyenek.

Nem adjuk fel: a városnak televízió kell! A részleteken dolgozunk, és folyamatosan tájékoztatjuk a lakosságot - ígérte a polgármester.


Fotó: A Vásárhely Tv nemrég felújított adásvezérlője

 

Kövessen minket a Facebookon is!