Kultúra 2015. február 16. 18:00

Elbúcsúztak a télboszorkától

Képgaléria
Elbúcsúztak a télboszorkától
A művelődési központban már nem a hagyományteremtés, sokkal inkább a hagyományőrzés a célja a farsangi rendezvénynek. A félegyházi gyerekek és szüleik ugyanis megszokhatták, hogy hosszú évek óta várják őket ebben az időszakban egy kis kézműveskedésre, érdekes játékokra, közös mulatságra. Így volt ez idén február 13-án is.

A művelődési ház farsangján a gyerekek díszeket, álarcokat készítettek, miközben többen jelmezüket is bemutatták. A kézügyesség fejlesztését követően Gulyás László egy mesés történettel vezette közönségét a farsang hangulatába. Következett a farsangi fonó, a kántálás, a lányok és legények tréfálkozása, az önzetlen játék. Nem maradhatott el a táncház sem, a rendezvény végén pedig a szokásokhoz híven elégették a télboszorkát annak reményében, hogy nem tér vissza már, és átadja helyét a tavasznak.

s-r

Kövessen minket a Facebookon is!