Helyi hírek 2015. február 19. 12:05 Forrás: baon.hu

Kecskemét Európa ifjúsági fővárosa lenne 2018-ban

Kecskemét Európa ifjúsági fővárosa lenne 2018-ban
Szorít a határidő, február 28-ig kell benyújtania Kecskemétnek a pályázatát a 2018-as Európa ifjúsági fővárosa címre. A nyitottságra helyezik a fő hangsúlyt.

Tavaly májusban civilekből, intézményvezetőkből, helyi fiatalokból munkacsoport alakult KIFLI (Kecskemét Ifjúsági Főváros Liga) néven. Rengeteg ötletet gyűjtöttek össze, amelyekre alapozva véleményük szerint érdemes lenne megpályázni a címet.


Ezzel egyébként nem jár közvetlen anyagi támogatás, de mint az a csütörtöki közgyűlésre készült előterjesztésből kiderül: az Európa Tanács és Európai Unió által kiírt és finanszírozott pályázatok megnyílnak a nyertes város részére, a cím birtoklása pedig előnyt jelent a beérkezett pályázatok elbírálása során, így közvetett módon olyan jelentős forrásokhoz juthat a város, amelyek e cím nélkül nehezen lennének elérhetőek. Emellett pedig Kecskemét bemutathatná ifjúsági értékeit, és ismertebbé tehetné nevét a kontinensen.

A KIFLI-sek decemberi találkozóján Szemereyné Pataki Klaudia kijelentette: nem kérdés, hogy az ifjúsági területtel foglalkoznia kell az önkormányzatnak, és a város be is fogja nyújtani a pályázatot. Ugyanakkor hozzátette: csak a fiatalokkal együtt tudják megvalósítani az előkészítést és az egy éven keresztül tartó programsorozatot, csak az ifjúság lehet a motor és képes tartalommal megtölteni a terveket, míg a városvezetésnek, az idősebbeknek inkább a háttérben álló segítőtárs szerepe való.

Hétfőn a munkacsoport ülésén, a Kecske Bárszínházban dr. Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester - aki szintén a KIFLI alapítói között volt - annak a véleményének adott hangot, hogy nincs kétsége, a testület „közfelkiáltással” meg fogja szavazni a javaslatot.

Farkas Gábor elmondta: december óta igencsak zajlott a háttérben a munka, hiszen február 28-ig el kell küldenie a városnak a jelentkezését, angol nyelven. Elég szigorúak a kritériumok, például meg van szabva, hogy összesen 3500 szavas lehet a pályázat. Az első körben az önkormányzatnak be kell mutatnia a 2018-as esztendőre tervezett programjainak, rendezvényeinek, eseményeinek vázlatos szerkezetét, keretét. Fontos annak kifejtése is, hogy mi motiválja a várost a pályázat benyújtására, milyen érvekkel tudja alátámasztani alkalmasságát a cím elnyerésére. Arról is szót kell ejteni, hogy a pályázók szerint az Európa Ifjúsági Fővárosa cím milyen módon fog hozzájárulni a város jövőbeli, 2018-on túlmutató fejlesztéséhez és fejlődéséhez, hogyan tudja befolyásolni a város ifjúságmegtartó képességét, ifjúságbarát arculatát.

A beérkezett pályázatok közül a szakmai zsűri április 29-ig választja ki azt az öt döntős várost, amelyek közül ki fog kerülni a végső győztes település. A 2018-as esztendő Európa Ifjúsági Fővárosát ez év novemberében nevezik meg.

Farkas Gábortól úgy tudjuk, eddig Pozsony, Újvidék és a ciprusi Larnaka jelezte szándékát a cím megpályázására. Ő mindegyiket nehéz ellenfélnek tartja, de ennek ellenére nagyon bízik a továbbjutásban. Hangsúlyozta: nagy dolog lenne a cím elnyerése, de akkor sem kell elkeseredni, ha Kecskemét nem jár sikerrel, mert a összejövetelekkel, beszélgetésekkel kialakult egy közösség, amelynek sok fiatal a tagja, ezenkívül felmerült sok hasznos ötlet, amelyekre bátran lehet építeni később is. A pályázat koncepciója egyébként a nyitottság: az OPEN.2018 középpontjában az európai fiatal áll, akinek helyi, regionális, nemzeti és egyre inkább európai identitása is van.


Fotó: Hraskó István

 

Kövessen minket a Facebookon is!