Sport 2015. február 19. 17:50

Leány- és fiú sikerek ökölvívásban

Képgaléria
Leány- és fiú sikerek ökölvívásban
Értékes eredményeket értek el az elmúlt időszakban a Kiskunfélegyházi HTK Ökölvívó Szakosztályának tagjai. Február 12- 15. között Budapesten rendezték meg az Énekes István Emlékversenyt, ahol Ajtai Szilveszter 49 kilogrammban bronzérmet szerzett. Amint arról már beszámoltunk, a leány vonal sem maradt siker nélkül. Az 54 kilogrammban szereplő Endre Krisztina meghívót kapott a junior női válogatottba. Március 10-től 22-ig Tatán edzőtáborozik, majd Németországba utazik nemzetközi tornára, ahol 50 ország ökölvívói lépnek ringbe. Ezt követően a májusban megrendezésre kerülő tajvani junior ökölvívó világbajnokságra készül fel.

Varga Istvánt, a Kiskunfélegyházi HTK Ökölvívó Szakosztályának edzőjét nem érték váratlanul a sikerek.

 

- Számítottunk, reménykedtünk Krisztina jó szereplésében, hiszen 2014 óta veretlen, ő a súlycsoportjának legjobb versenyzője.

 

- Eléggé fiatal még. Hogyan látjátok mi az, amiben javulhat?

- Még mindenben kell fejlődnie. Gyakorlatilag egy éve kezdte el az ökölvívást. Nagyon szorgalmas, minden edzésen részt vesz. Javulnia kell, hogy a felnőttek között is a legjobb legyen.

 

- A fiúk is szép eredményeket érnek el.

- Igen. Mindenki hozza magát. A fiúkkal mindig eredményesek voltunk. Bízunk benne, hogy a nemzetközi sikerek sem maradnak el.

 

- A felkészülés szempontjából jó versenyek a Pofon Partik. Ebből is lesz egy Félegyházán.

- Március 7-én 13 órától rendezünk Pofon Partit az ökölvívó teremben, ahová 15 egyesület versenyzőit várjuk. Közel 100 fiatalra számítunk, minden súlycsoportban.

 

G. Z.

Kövessen minket a Facebookon is!