Sport 2015. február 21. 20:50

Győzelemmel kezdték a tavaszt a kézisek (videóval)

Képgaléria
Kiváló hangulatú mérkőzéssel rajtolt el az NBII-es kézilabda bajnokság tavaszi idénye, melynek keretében a harmadik helyezett Kiskunfélegyházi HTK a negyedik helyen álló Kunszentmártont fogadta. A Constantinum Sportcentrumában megrendezett összecsapásra sok szurkoló kilátogatott. Az izgalmas találkozón a szünetben még a vendégek vezettek, de a második félidőben feljavult a KHTK védekezése és kevés gólt engedve megfordította az állást. 31-26-os győzelmükkel a félegyháziak megőrizték dobogós helyüket a bajnokságban.

Előzetesen kiegyenlített mérkőzésre lehetett számítani február 21-én az NBII délkeleti csoportjának 12. fordulójában, hiszen a Kiskunfélegyházi HTK és a Kunszentmárton ősszel 26-26-os döntetlent játszott egymással. Emellett csupán egy pont választotta el a gárdákat a tabellán.

Az első percekben pontatlanul kezdtek a félegyháziak. A labdaeladások után több könnyű gólt kaptak, amivel a vendégek kerültek előnybe. (4-5)

Az együttesnél ezt követően rendezték ugyan a sorokat, de továbbra sem tudtak mit kezdeni a kunszentmártoniak gyors lerohanásaival és Prezenczki Istvánnak sem ment jól a védés a kapuban. (17-18)

A fordulás után ezen a poszton változtatott az együttes edzője Miksi István, aki Fekete Krisztiánt állította a háló elé. A döntés, mint utólag kiderült jót tett a csapatnak. Krisztián több bravúros védéssel szállt be a találkozóba. Ennek is köszönhetően a második félidő első 15 percében mindössze két gólt kapott az együttes. (24-20)

A feljavult védekezésével a KHTK bő tíz perccel a vége előtt ötgólos előnyre tett szert, amit a hajrában sikeresen megőrzött, sőt tovább növelt.

A mérkőzés végére feljebb zárkóztak ugyan a vendégek, de nem forgott veszélyben a félegyházi győzelem. (31-26)

 

A Kiskunfélegyházi HTK elsősorban a második félidei teljesítményével megérdemelten tartotta itthon a kettő pontot.

 

NBII Délkelet 12. ford. 2015. 02. 21. /Constantinum Sportcentrum/

Kiskunfélegyházi HTK- Kunszentmárton (17-18) 31-26

 

G. Z. 

Kövessen minket a Facebookon is!