Sport 2015. március 3. 09:30

Íjászversennyel köszöntötték a tavaszt

Képgaléria
Íjászversennyel köszöntötték a tavaszt
Tavaszköszöntő teremíjász versenyt szerveztek március 1-én a gyomaendrődi Kurgán Hagyományőrzők. A sajátos kategóriákkal és formában megrendezett megmérettetés több mint 100 íjászt vonzott a helyszínre. A félegyházi Turul Koppányok 11-en érkeztek és 10 fővel neveztek a versenyre.

Csapattagok:

Keserű Szilvia, Boldog Bence, Szeibert Imre, Németh László, ifj. Németh László, Kiss János, Tóth Mihály,  ifj. Lovas Ferenc, Bense László és Dinnyés Gyula.

 

Kategóriájában kiválóan teljesített Keserű Szilvia, aki harmadik helyet szerzett. Dinnyés Gyula szintén jól célozva ezüstéremnek örülhetett.

A legnépesebb felnőtt kategóriában Szeibert Imre nyolcadik, Tóth Mihály tizenötödik lett. Kiss János, Bense László és Boldog Bence a középmezőnyben végzett; Németh László pedig még tanulgatja a versenyzés nehézségeit.

 

Ifj. Németh László és ifj. Lovas Ferenc eredményét nehéz jellemezni, mert Laci felnőtt távról lőtt, (sokakkal ellentétben) kiváló ponteredményt ért el,  így 9. lett. Lovas Feri rövidtávon lőve ugyanebben a kategóriában a 11. helyen végzett, de ezeket az eredményeket nem szabad kőbe vésni.

Kövessen minket a Facebookon is!