Egészségügy 2015. március 6. 14:15

Lezárult a 2014-es Év orvosa pályázat közönségjelölési időszaka

Lezárult a 2014-es Év orvosa pályázat közönségjelölési időszaka
A tavaly ősszel immár nyolcadik alkalommal meghirdetett nemes versengésre összesen 212 darab, az orvosok emberségét, nagyszerű teljesítményét, illetve példaértékű orvos-beteg kapcsolatokat bemutató történet érkezett, amellyel idén 123 orvos került a jelöltek közé.

„Örvendetes, hogy az Astellas-díjra jelöltek között évről-évre egyre több kiváló háziorvost ismerhetünk meg. Munkájuk, az egészségügyi rendszerben betöltött szerepük így e pályázat keretein belül is méltó figyelmet kap” - nyilatkozta a zárás kapcsán Dr. Markovich György, a díjalapító Astellas Pharma ügyvezető igazgatója.




A 2014-es Év orvosa pályázat lehetővé tette, hogy a páciensek saját történetük megírásával és beküldésével ne csak saját orvosukat, hanem egy-egy kezelés során megismert, elismerésre méltó komplett osztály teljes kollektíváját is felterjesszék. A példaértékű csoportos teljesítmények elismerésére tavaly ősszel alapított De Châtel Rudolf-emlékdíjra már az első meghirdetést követően 33 jelölés érkezett. A felterjesztett osztályok, részlegek kiválóságát valamennyi esetben a betegek által írt, a megélt tapasztalatokat életszerűen, olykor rendkívül meghatóan bemutató történetek sora tette még hitelesebbé. A beérkezett jelölések feldolgozása jelenleg is zajlik.

Az egyéni jelöltek listája a felterjesztettektől érkező jóváhagyások függvényében folyamatosan bővül: http://evorvosa.astellasdij.hu/candidates/2014-es jelöltek
 

Astellas-közönségdíjra jelölt orvosok - Bács-Kiskun Megyei Kórház

- Dr. Bánfalvi Attila főorvos (Szülészet-Nőgyógyászati Osztály)

- Dr. Dubravcsik Zsolt Áron (Gasztroenterológiai Osztály)

- Dr. Gál János (Reumatológiai Osztály)

- Dr. Maráz Róbert (Általános Sebészeti Osztály, Onkoradiológiai Központ)
 

Astellas-közönségdíjra jelölt csoportok - Bács-Kiskun Megyei Kórház
 

A De Châtel Rudolf-emlékdíjra idén felterjesztett csoportok

- Bács-Kiskun Megyei Kórház Reumatológiai osztály

- Bács-Kiskun Megyei Traumatológiai és Kézsebészeti Osztály

- Bács-Kiskun Megyei Kórház Mozgásszervi Rehabilitációs osztály- Kiskunfélegyházi telephely
 

A jelölteket és betegtörténeteket itt olvashatják: http://evorvosa.astellasdij.hu/candidates/

A csoportokat felterjesztő történetek és a csoportok bemutatása a pályázat weboldalán tekinthető meg: http://evorvosa.astellasdij.hu/groups/

Az egyéni jelölések esetében az idei legjobbakról először a korábbi években Astellas-közönségdíjat elnyert orvosokból álló zsűri értékelése, majd azt követően hagyományosan az internetes közönségszavazás (2015. március 6-20.) dönt majd, a De Châtel Rudolf-emlékdíjra felterjesztett csoportok rangsorát a díj alapítói határozzák meg.

A pályázattal kapcsolatos további aktuális információk a www.astellasdij.hu/evorvosa, illetve a www.facebook.com/astellas.azevorvosa internetes oldalakon érhetők el.


 

Kövessen minket a Facebookon is!