Sport 2015. március 8. 22:20

Egy tucat gólt rámolt be a Győrnek az Astra

Képgaléria
Egy tucat gólt rámolt be a Győrnek az Astra
Koncentrált, céltudatos játékkal valósággal megsemmisítette, kiütötte ellenfelét az Astra Kiskunfélegyházi Bulls a női futsal NBI felső-ági rájátszásának 3. fordulójában. Az Astra ellenfele az a győri Árkád ETO volt, amely a bajnokságban egyszer már legyőzte ősszel az Astrát. Erre a március 8-i találkozón esélye sem volt. A Sziporkázó és 5 gólt szerző Dombai Nagy Anett vezérletével az Astra erődemonstráló győzelmet aratott és továbbra is vezeti a bajnokságot.

A Magyar Kupa megnyerését követően ismét a női futsal NBI keretében lépett pályára március 8-án este 20 órától az Astra Kiskunfélegyházi Bulls a Kész Arénában. A lányokra nem várt könnyű ellenfél, a győri Árkád ETO az első két helyezettől némileg ugyan leszakadva a harmadik helyet foglalta el a tabellán.

Az Astrának azért is volt szüksége a sikerre, mert a Hajdúböszörményi TE mindössze két pont lemaradással üldözi őket, így egy esetleges botlás sokba kerülhetne a bajnokság végkimenetele szempontjából.

 

A mérkőzést lendületesen és két gyors góllal kezdte az Astra. Előbb Szabó Boglárka, majd Godvár Katalin talált a győri hálóba. (2-0)

Ezt követően az 5. percben szépített ugyan az ETO, de Dombai Nagy Anett válasza se késett sokat, így hat perc játék után már 3-1 volt az állás. (3-1)

 

Akiben ezután kétség maradt az újabb Astra győzelmet illetően az gyorsan szertefoszlott, mert még az első félidőben további négyszer jutatta be a kapuba a labdát az Astra.

 

Ezen az estén Dombai Nagy Anett megállíthatatlannak bizonyult, a szünetig háromszor zörgette meg a győri hálót. Mellette Godvár Katalin és Dikanová Dominika is betalált. (7-1)

 

A fontosabb kérdések lényegében eldőltek a szünetig, de arról, hogy a második félidőben se unatkozzon a publikum az Astra gondoskodott.

Helyenként pazar, szép megmozdulásokkal megtörte az enerváltan játszó ETO játékosokat, akiknek a védekezése a második félidőre teljesen szétesett.

Dombai Nagy Anett vezérletével előbb tízig, majd az utolsó percben 12 gólig jutott az Astra és örömjátékkal itthon tartotta mindhárom pontot. 

 

Női futsal NBI Felső-Ág 3. ford. 2015. 03. 08.

Kiskunfélegyháza, KÉSZ Aréna

Astra Kiskunfélegyházi Bulls- Árkád ETO (7-1) 12-1

 

Gólszerzők: Dombai Nagy Anett 6. p., 14. p., 19. p., 29. p., 34. p., Dikanová Dominika 19. p., 39. p., Godvár Katalin 3. p., 8. p., Szabó Boglárka 2. p., Megyes Ágnes 23. p., Szabó Ildikó 34. p., ill. Vígh Renáta 5. p. 

 

 

Női futsal NB I Felső-ág

1.

ASTRA HFC

45

2.

HAJDÚBÖSZÖRMÉNYI TE

43

3.

ÁRKÁD ETO

30

4.

BME FC

28

5.

DVTK-VÉNUSZ

24

6.

UNIVERZUM

12

 

 

G .Z. 

Kövessen minket a Facebookon is!