Emléktöredékek a pincéből
A rendszerváltoztatást közvetlenül megelőző években sem lehetett tudni előre, hogy merre fordul a világ. Hazánkban a ’80-as években már elkezdődtek a változásokhoz vezető folyamatok, de az akkori hatalom nem tolerálta a „szabadság kis köreinek” gyarapodását. Erőszakkal szüntettek meg könyvklubokat Lakiteleken, vagy éppen Kiskunmajsán. Mindezek ellenére egyre többen mondhatták: „benne vagyunk a fősodorban”, ám a politikai tűréshatárt súroló rendezvények szereplőit eközben állandóan figyeltették, határainkon innen és túl is. Vaskos kötegek gyűltek a jelentésekből, s úton-útfélen ellenőrizték még a kimondott és leírt szavakat is.
Hárman idézték az elmúlt évtizedeket a tőserdei pincében: Kányádi Sándor, a „határtalanul magyar költő”, aki anno Romániában edződött hozzá a „jelen és nem jelen lévő hallgatókhoz”, Buda Ferenc, akit verseiért bebörtönöztek, vagy éppen az est házigazdája Lezsák Sándor, akinek otthona körül is gyakran feltűntek a jelentők.
- 1986-ban a falu széli házunkban ünnepeltük Buda Ferenc ötvenedik születésnapját. Vagy százan gyűltünk össze, de a házunkhoz vezető utakon szinte mindenkit igazoltattak oda-vissza, ezzel is éreztetve, hogy vigyáznak ránk egész éjjel - idézte a huszonkilenc évvel ezelőtti összejövetelt Lezsák Sándor, de mint kiderült, a „rossz fiúk” eközben kihasználtak a rendőrmentes éjszakát és feltörték a piactéri boltot.
- Azóta is gyanakszom magamra, mert engem nem igazoltattak - oldotta a hangulatot az egykori ünnepelt Buda Ferenc, aki azokban időkben nem írt, mint mondta: „valami elszorított a képzőszervekben”.
- Valószínű, hogy a családi gondok is jobban nehezedtek rám, valahogy nem préselődtek ki belőlem a szavak - emlékezett vissza Buda Ferenc, aki rímek helyett fát is faragott abban az időben és egy Nagy Lászlótól kapott puszpángból, ivócsanakot készített Lezsák Sándornak. Egy későbbi Antológia-estre meghívót kapott Kányádi Sándor is, aki csak hangszalagról lehetett jelen, hiszen akkoriban nehezen lehetett útlevélhez jutni, de mint mondta a nagygalambfalvi származású költő: „soha nem hagytam magam visszautasítani”, így végül több kontinensre is eljuthatott.
- Tizenhat és fél kilónyi jelentés készült rólam, de hozzászoktam, hogy megfigyelnek, hogy lehallgatnak, hogy nincs levéltitok és nincs humorérzék sem - tette hozzá a 86 éves költő, aki úgy vélekedett: „az emberek többségét meg lehet zsarolni, de az ítélet nem a mi dolgunk.”
- Mi lett volna, ha nem egyedülálló vagyok, hanem családos és a szeretteimmel zsarolnak? Nem tudom, hogy akkor miként cselekedtem volna... - vallotta be őszintén Buda Ferenc, aki így írt az Ilia Mihálynak ajánlott Míg élsz című versében:
„Nincs Múlt s Jövő - Jelen van./ Míg élsz, mindig veled van, /álmatlan éjszakán túl rádtörő virradatban/ ott hurcolod magadban./ Bármerre lépsz, ő ott jár./ Úton-útfélen megvár. Nem tolakszik: türelmes./ Korrekt és illedelmes./ Rádcsönget, bekopogtat./ Átölel. Megropogtat./ Titkokat súg füledbe./ Beül a foteledbe./Ajtódon túl és innen/ szeme előtt van minden./ Szóra bír, végighallgat,/ észrevétlen kivallat,/ s másnap már magad várod,/ mint leghívebb barátod”.
Lezsák Sándor szerint valamiféle belső derű kellett ahhoz, hogy az ember túlélje azt a korszakot, s verseiben ő inkább mindig leírta, amit nem tudott megoldani, s abban is biztos, hogy „a költészet túléli a politikát”.
Fotó: Tapodi Kálmán
