Kultúra 2013. december 17. 15:27

Az agykutatóban jártak a Mórások

Képgaléria
Az agykutatóban jártak a Mórások
A Magyar Tudományos Akadémia Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetében jártak a Mórás diákok. A látogatásról egy pedagógus szemszögéből olvashatnak.

Ismét az a megtiszteltetés érte a Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnáziumot, hogy meghívást kaptunk a Magyar Tudományos Akadémia Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetébe, a KOKI-ba. A világszerte elismert intézményben agykutatás folyik kísérleti állatokon, az elért eredményeket az emberi idegbetegségek gyógyításában használják fel. Ezért is vagyunk büszkék, hogy már több mint 10 alkalommal elmehettünk a híres intézet nyíltnapjára.

Iskolánkból 13 biológiából továbbtanuló speciális emelt szintű, illetve emelt szintű érettségire előkészítőre járó diákunk (Iványi Máté, Bócsai Krisztina, Csányi Nikolett, Susánszki Petra, Hunyadi Enikő, Csenki János, Makány Emőke, Tóth Ferenc 12.C osztályos, Tarjányi Eszter 12.E, Farkas Evelin 12.B, valamint Szmilkó Anna, Lantos Emese és Bodor Máté 12.A osztályos tanulónk) vehetett részt a novemberi eseményen, Kocsis Géza biológia tanár vezetésével. Rajtunk kívül még 4 gimnázium kapott meghívást: Budapestről a Baár Madas, a Piarista, és a Városmajori, Szombathelyről pedig a Bolyai János Gimnázium.

A program tudományos előadásokkal kezdődött. Először Dr. Mikics Éva: A börtöntől az orvosbiológiágig: gyógyítható-e a kóros agresszió? című előadásából megtudhattuk, hogy agressziót agysérülések, klinikai zavarok és személyiségzavarok okozhatnak. Utóbbiakat alacsony stresszhormon szintek, úgynevezett „alulajzottság” váltja ki, belőlük lesznek a „hidegvérű gyilkosok”. Az alacsony stresszhormon szintű kísérleti állat a ketrecébe tett másik állatot nagyon sérülékeny helyeken (fej, torok, hasi oldal) is megharapta. Normális hormonszintű állat ezeket a részeket nem támadja meg.

Dr. Maglóczky Zsófia: Epilepsziás működészavar, avagy az ideghálózatok plaszticitásának árnyoldalai c. előadásából megismerhettük az epilepszia okait (születéskori sérülések, agysérülések, fertőzések, ér- és idegrendszeri fejlődési rendellenességek, genetikai hibák, gyógyszerek, alkohol, drogok, gyomirtó szerek). Epilepsziát idézhetnek elő villódzó fények is, ezért veszélyesek a számítógépes játékok és a DISCO-fények. Sajnos az epilepszia nem gyógyítható, műtéttel és gyógyszeres kezelésekkel a rohamok ritkítása, ill. megakadályozása érhető el. A továbbiakban idegsejt típusokat láthattunk, melyet az előadó visszakérdezett. Jó válaszért jutalom bonbon járt, melyet több Mórás diák is kiérdemelt.

Ez után dr. Madarász Emília: Hogyan gyógyul, és miért nem gyógyul igazán a központi idegszövet című előadása következett. Mivel az idegsejtek nem osztódnak, ezért a korai fejlődés során kialakuló és egyre fogyó idegsejt készlettel éljük le életünket. Kísérletekkel igazolták, hogy az őssejtek in vitro (kémcsőben) szaporodnak, de in vivo (élő patkányagyba beültetve) elszigetelődnek, tehát sajnos őssejtekkel idegsejteket pótolni nem lehet.

Dr. Hrabovszky Erik: A szaporodás agyi szabályozása című előadásában szó volt a neuroendokrin rendszer által negatív visszacsatolással szabályozott nemi működésekről. Jól alátámasztotta a hormonok jelentőségét az a kísérlet, amelyben a kölyökkorban kiherélt hím patkányba a felnőttkorban beinjektált női nemi hormonon (ösztrogén) nőstényre jellemző párzási viselkedést mutatott.

Az előadások után laborlátogatások következtek. Először a konfokális mikroszkóppal ismerkedtünk meg. A patkányagyból készült vékony metszeteket fluoreszcens festékkel kezelik, a megfestődött idegsejtek megvilágítás hatására színesen világítanak. A mikroszkóp a metszet sok rétegéről készít képet, majd a számítógép ezeket egymásra rakja, így kirajzolódnak az idegsejtek elágazó nyúlványai, axonjai és dendritjei. Ezután az elektronmikroszkópos laborban több tízezerszeres nagyításban láthattuk az idegsejtek közötti szinaptikus kapcsolatokat ill. az eddig csak könyvekből ismert sejtalkotókat: sejtmag, endoplazmatikus membrán riboszómákkal, Golgi készülék, mitokondriumok Örömömre szolgált, hogy diákjaink ezeket is jól felismerték.

A molekuláris biológiai laborban hormonális- és génműködés szabályozással kapcsolatos kutatásoktól, valamint a strokeról hallhattunk. Képesek mesterségesen DNS-t szintetizálni, amelyet megfelelően festett preparátumon meg is nézhettünk.

Végül a két foton laborban olyan speciális mikroszkópot láttunk, amelynek kellékei 1 tonna tömegű óriási, rázkódásmentességet biztosító asztalra voltak szerelve. Erre azért van szükség, mert patkányagyból készült metszet egyetlen idegsejtjébe egy szemmel alig látható üveg kapillárison keresztül juttatnak be anyagokat, és figyelik, hogy az idegsejt erre milyen elektromos jeleket produkál. A sejtet a kapilláris a legkisebb rázkódásra is szétroncsolná. A készülékkel az idegsejtek közötti kapcsolat is vizsgálható (pl. ha az interneuront akciós potenciálokkal ingerlik, akkor ez hogyan jelenik meg a piramissejten).

Egy kísérlet megtervezése elindítása, sok türelmet, kitartást igénylő, érdekes, de fáradságos munka. Végrehajtása tulajdonképpen egy kérdésfeltevés a természethez, jelen esetekben az agyhoz. Ha ezt a kérdést jól tesszük fel, akkor jó választ kapunk, s minden kísérlet eredménye egy kis lépéssel előrébb viszi a kutatókat, illetve az eredményeket alkalmazó orvosokat ahhoz, hogy ezt a rendkívül bonyolult struktúrát, az emberi agyat megismerjék, és a sajnos sokakat érintő idegbetegségeket megfelelően kezelni és gyógyítani tudják.

Az is látható volt, hogy az idősebb, tapasztaltabb kutatók mellett sok harminc év körüli fiatal is dolgozik a KOKI-ban. Úgy gondolom, már az is nagy dolog, hogy ilyen neves intézményben lehetőséget kapnak a kutatómunkára, amit még fokoz egy új eredmény publikálása valamelyik tudományos lapban, esetleg egy külföldi ösztöndíj elnyerésével részt venni az aggyal kapcsolatos további kutatásokban. Ezen a napon a Mórás diákok ezt is láthatták. Láthatták, hogy tanulni érdemes, a tudás hatalom. Ha ezt megérezték, akkor ez adhat további erőt, kitartást ahhoz, hogy céljaikat, álmaikat elérjék.

Ezúton is szeretnénk megköszönni Dr. Freund Tamás Igazgató Úrnak, Dr. Oberfrank Ferenc Ügyvezető Igazgatónak és Dr. Szabó Dezső Professzor Úrnak a meghívást és a lehetőséget, hogy az intézetet meglátogathattuk. Nekik és a KOKI minden munkatársának jó egészséget, munkájukhoz sok sikert kívánunk.

Kocsis Géza, biológia tanár

Kövessen minket a Facebookon is!