Sport 2015. március 14. 13:55

Célba ért a kezdeményezés

Képgaléria
Célba ért a kezdeményezés
A várakozásoknak megfelelően sokan gyűltek össze március 14-én délelőtt az I. Mosolygó Jótékonysági Sportnapra. A sportnapra jelentkezők Kiskunfélegyházán, a Kalmár József utcából a Fitness Plusz Stúdió elől indultak el Jászszentlászlóra. A futás mellett gyalogosan, kerékpárral és görkorcsolyával is meg lehetett tenni a 22 kilométeres távot, vagy annak egy meghatározott részét. A résztvevőket Kádár Kitti ultramaratonista melegítette be az útra, majd az ő vezetésével indult el a csapat a jászszentlászlói idősek otthonába.

"Egészséges vagyok és az is maradok"- "Sportoljunk együtt a Mosolygó Jótékonysági Sportnapon az ezüsthajú, aranyszívű emberekért". - Ezekkel a mottókkal szervezte meg első jótékonysági sportnapját dr. Vargáné Mosolygó Kitti, a rendezvény ötletgazdája.

A jótékonysági rendezvény célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az idősek védelmére. A szimbolikus felajánlás szerint minden megtett kilométer plusz egy boldog egészséges évet juttat el a jászszentlászlói idősek otthona lakóinak.

Az összegyűjtött évekről egy későbbi időpontban táblát készítenek a szervezők, amit ünnepélyes keretek között adnak át az otthonban élőknek.

 

A kezdeményezés, a sportnapra való felhívás az elmúlt hetek során sok emberhez eljutott. A fiatalok és az idősek közül sokan pattantak kerékpárra; és olyan is akadt, aki nem futva, hanem görkorcsolyával teljesítette a távot.

 

 

G. Z. 

Kövessen minket a Facebookon is!