Sport 2015. március 16. 11:00

Haladnak a munkálatok a KHTK pályán

Képgaléria
Haladnak a munkálatok a KHTK pályán
A hétvégi Tompa elleni hazai mérkőzésen a szurkolók érdeklődését is felkeltette a Kiskunfélegyházi HTK pályát érintő beruházás, amelynek keretében férfi, női mellékhelyiségek és a mozgáskorlátozottak számára külön WC épül a Honvéd Sporttelepen. A különbség már szemmel látható az épületeken. A korábbi szolgálati lakást átalakították, felszerelték vizesblokkokkal, valamint a játékvezetők számára külön öltözőt hoztak létre. Emellett a főépület folyosójának üvegezését is lecserélték, ami az elmúlt időszakban balesetveszélyessé vált. Katona Andor, a Félegyházi Térségi Sportiskola ügyvezetője megkeresésünkre elmondta, a szolgálati lakáson a belső burkolási munkálatok hátra vannak. Várhatóan március végére, április elejére fejeződik be a beruházás.

 

 

 

 

Amint arról már beszámoltunk a beruházásra TAO-s pályázat keretében került sor, amit a Magyar Labdarúgó Szövetség bírált el. A 10 milliós felújítás 70 százalékát az MLSZ biztosította, míg a fennmaradó 3 milliós önerőt a város adta hozzá.

 

 

G. Z. 


 

Kövessen minket a Facebookon is!