Program 2015. május 8. 09:00

Miénk itt a tér – 2015

Miénk itt a tér – 2015
2015-ben, három évi szünet után, újra elvarázsolják a teret egy kis időre és meghívják Önöket egy utazásra a képzőművészet és a kultúra világába. Idén nem kisebb művészeket hívtak meg a közös „varázslásra”, mint a Kecskeméti Acélszobrászati Szimpozium alkotóit, Nagy Dezső üvegszobrászt és Ujvári Sándor fotográfust.



2002-ben egy fafaragásairól ismert kiskunfélegyházi fiatal alkotó elhatározta, hogy egész héten át tartó szabadtéri kiállítást szervez városa (Kiskunfélegyháza) szívében, a Petőfi téren. Lantos Szabolcs összefogott művésztársaival, valamint támogató intézményével, - az akkor még Móra Ferenc Művelődési Központ néven ismert intézménnyel - és egy remekbe szabott szabadtéri tárlatot mutatott be a félegyházi közönségnek. A kiállítás és a kísérő programok 10 éven keresztül nyújtottak színvonalas kikapcsolódást az ide látogatóknak, mind e mellett öregbítették városunk hírnevét is. A „Miénk itt a tér” elnevezésű kiállítás - és mondhatjuk bátran fesztivál - mottója: „HA AZ ALKOTÓHOZ NEM MEGY EL A LÁTOGATÓ, A LÁTOGATÓHOZ MEGY EL AZ ALKOTÓ”.

A rendezvény az évek során bebizonyította, hogy igenis lehet közvetlenül az emberek közé-köré helyezve népszerűsíteni, közvetíteni a képzőművészetet és a magas kultúrát. Az elmúlt évek „termése”, kiállítási anyagai elsősorban helyi, s egyben a város vonzáskörzetében élő tehetséges fiatalok (festők, üvegkép készítők, faszobrászok és fotósok, keramikusok) munkáiból állt össze, ám olyan nagy nevek is, mint Bubutimár Éva, Schéffer Anna, Kun Éva, Bercsényi Miklós, valamint a Nemzetközi Terra Kikinda Szimpozion óriási alkotásai emelték a kiállított művek színvonalát.
 

Miért éppen a Petőfi tér lett a kiállítás színhelye?

A szervezők hamar felismerték a helyszín adottságait, s hogy e szabadtéri tárlat különlegessége abban rejlik, hogy a nádparavánnal körülvett parkban, melynek közepén szökőkút foglal helyet, az alkotások az elrendezés révén egységet alkotnak környezetükkel. A kiállított művek nappal természetes fényben, este fáklyákkal, mécsesekkel, gyertyákkal megvilágítva különleges és maradandó élményt idéznek elő a nézőkben. A bemutatkozó fiatal alkotók közösen felügyelik a színteret, ezért a látogatókkal közvetlenül teremtenek kapcsolatot, adnak számukra tájékoztatást alkotásaikról, illetve a rendezvény kulturális eseményeiről a nap huszonnégy órájában. Kihasználva a tér frekventált adottságait minden évben, elsősorban fiatal előadóművészeket kérünk fel szereplésre az esti programokhoz, ügyelve arra, hogy minél több műfaj és stílus kerüljön palettára. A több, mint egy hét alatt olyan programokat kínálunk Önöknek, mely biztosan minden korosztályt megérint. Legyen szó gyermekekről, idősekről, középiskolásokról, családokról, dolgozó hétköznapi emberekről.

Az elmúlt esztendőkben olyan hírességek fordultak meg nálunk, mint a Magna Cum Laude, a Tűzkerék zenekar, a Navrang Együttes, a Vajdasági Sirülő Táncegyüttes, vagy a világhírű természetfotós Máté Bence. A „Miénk itt a tér” szabadtéri kiállítás és fesztivál mindig hatalmas összefogással valósult meg, mind a civil önkéntes segítők, mind a támogatók, mind pedig a város intézményei részéről. Sohasem volt egyszerű összegyűjteni azokat a természetbeni és anyagi forrásokat, amik lehetővé tették, hogy Kiskunfélegyháza város szívébe egy ilyen különleges kis világot varázsoljunk, de mi sohasem adtuk fel. Bízunk benne, hogy 2015-ben sem lesz ez másképp és ismét olyat tudunk alkotni, ami ámulatba ejti Önöket.

Szervezők: Kiskunfélegyházi Képző- és Iparművészek Egyesülete, Petőfi Sándor Városi Könyvtár és Művelődési Központ
 

Kiállító művészek:

Nagy Dezső /HUN/ üvegszobrász, Ujvári Sándor /HUN/ fotográfus, Lakatos Pál Sándor /HUN/ KASZ, Majoros Gyula /HUN/ KASZ, Hack Ferenc /HUN/ KASZ, Kopasz Tamás /HUN/ KASZ, Péter Ágnes /HUN/ KASZ, Pintér  Balázs /HUN/ KASZ, Szabó György /HUN/ KASZ, Elisabeth Varga /NL/ KASZ, Vincze Ottó /HUN/ KASZ, Liu Po-Chun /TW/ KASZ, Tsai Kun-Lin /TW/ KASZ, Wu Chuan /TW/ KASZ

(KASZ - Kecskeméti Acélszobrászati Szimpózium)

 

Tervezett programok

2015. május 22. péntek

21.30 Kiállításmegnyitó Köszöntőt mond Csányi József polgármester, a rendezvény fővédnöke. Közreműködnek a Langaléta Garabonciások.
 

2015. május 23. Alkotónap szombat

Közreműködik a Kiskunfélegyházi Képző és Iparművészek Egyesülete, Holló László Képzőművész Kör, Terescsényi Endre Képzőművész Kör

Este: Szoboszlay Eszter animációs filmjeinek vetítése, Kiss Ákos videóinstallációja a kiállítás területén
 

2015. május 25. Pünkösd hétfő

Pünkösdi Királyválasztás, Pünkösdi gyermekprogramok, kézműves foglalkozás, Aprók Tánca Manninger Lencsi vezetésével, Pünkösdi Táncház a Padkaporos Táncegyüttes közreműködésével, a táncházat vezeti: Kátai Tibor. Zenél: Samu Zoltán és zenekara.
 

2015. május 26. kedd

„Hangok a szomszédból” c. zenés est, közreműködők: Tóth Judit, Nagyapáti Anita, Dr. Csonka Péter, Dr. Horváth-Rekedt Gréta, Kovács-Csonka Szilvia, Gárgyán Ildikó, Vas László, Pázmándi Judit, Jankovszki Réka, Doroghy Zsuzsanna.
 

2015. május 27. szerda

Kiskunfélegyházi Ifjúsági Fúvószenekar koncertje
 

2015. május 28. csütörtök

„Tűzön kovácsolt hangok” Fülöp Tibor és Zsirmik István előadása. Kísérő gasztronómiai program: „Sparhelt a téren, kenyérlángos sütés”
 

2015. május 29. péntek

Rocktár Est a Plain-Rock Egyesület közreműködésével.
 

2015. május 30. szombat

Alapfokú Művészeti Iskola egész napos családi napja. Élő közvetítést ad a Rádió Smile. Este az Afrodzaqm zenekar és A Láma Dalai koncertje
 

2015. május 31. vasárnap

VÁROSI GYEREKNAP a Petőfi téren Kiskunfélegyháza Város Önkormányzatával közös szervezésben.



 

Kövessen minket a Facebookon is!