Sport 2015. március 28. 18:15

Hetet számolt ellenfelére a KHTK II. (Videóval)

Képgaléria
Egyre jobb formába lendül a megyei II. osztály északi csoportjában szereplő Kiskunfélegyházi HTK II. labdarúgócsapata. Az együttes a 18. fordulóban a Kerekegyházát múlta felül 7-1 arányban. A mérkőzés már az első játékrészben eldőlt, amikor is a félegyháziak 4-1-es előnyre tettek szert. A fordulás után örömjátékot láthatott a publikum, a KHTK II. tovább növelve a különbséget kiütötte ellenfelét.

A harmadik hely megőrzése volt a tétje félegyházi szempontból a március 28-án megtartott Kiskunfélegyházi HTK II.- Kerekegyházi SE találkozónak. A mérkőzés esélyesének a KHTK II. számított, amely 4-1-re legyőzte ősszel ellenfelét.

 

A vezetés közvetlenül a találkozó legelején összejött a félegyháziaknak, a 3. percben Cseh István szerzett gólt. (1-0)

A gyorsan megszerzett előny lendületet adott a hazai csapatnak, ami a gólokban is megmutatkozott. A 11. percben Kiss István már kettőre növelte a különbséget. (2-0)

A vendégek egy perccel később ugyan szépíteni tudtak, de ezen a napon nem forgott veszélyben a KHTK II. győzelme.

 

A 21. percben Fekete Imre, majd a 43. percben Cseh István szerzett újabb gólt, amivel a szünetre jelentős előny alakult ki. (4-1)

 

A fordulás után egyre jobban kiütköztek a kerekegyházi védelem hiányosságai. Többször eladták hátul a labdát és nem tudták megállítani a KHTK II. előretörő játékosait.

A félegyháziak pontrúgásokból is veszélyesek voltak, a 66. percben Fekete Imre fejessel vette be a vendég kaput, majd Vidéki Ferenc egy fellső léces lövés után szerzett szerencsés gólt. (6-1)

A teljesen széteső vendégek a 86. percben kapituláltak utoljára. Kádár Tamás egy lerohanás után közelről passzolt az üres kapuba. (7-1)

 

A Kiskunfélegyházi HTK II. újabb sikerével továbbra is dobogós a bajnokságban. 

 

Bács-Kiskun megyei II. Észak 18. ford. 2015. 03. 28.

Kiskunfélegyházi HTK II.- Kerekegyházi SE (4-1) 7-1

 

Gólszerzők: 3. p. Cseh István, 11. p. Kiss István, 21. p. Fekete Imre, 43. p. Cseh István, 66. p. Fekete Imre, 74. p. Vidéki Ferenc, 86. p. Kádár Tamás ill. 12. p. András Attila 

 

G. Z. 

Kövessen minket a Facebookon is!