Sport 2015. március 30. 10:10

Három Koppány szállította az eredményeket

Képgaléria
Három Koppány szállította az eredményeket
A Turul Koppány Íjászai HE három tagja Pátyon vett részt örömíjász-versenyen március 28-án. A félegyházaik közül ifj. Német László győzni tudott, Szeibert Imre ötödik lett, míg Boldog Bence a középmezőnyben zárt. A Koppányok a párbajban is remekeltek, ahol a harmadik helyet szerezték meg.

A csodálatos környezetben megtartott tornán a szabadban elhelyezett céloknál hatalmas erejű szél nehezítette a pontos találatokat.

A szervező, Dombóvári Lajos által készített szép, rajzolt célokra folyt a verseny.

A Koppányok közül ifj. Németh László ifjúsági kategóriában 497 ponttal magabiztosan első lett.

Szeibert Imre 593 ponttal ötödikként végzett, míg Boldog Bence 517 ponttal a középmezőnyben zárt.

A már megszokott párbajban a Koppányok remekeltek és a kisdöntő megnyerésével a harmadik helyet szerezték meg.

 

Dinnyés Gyula

Koppány íjász

Kövessen minket a Facebookon is!