Hirdets
Sport 2015. március 31. 09:55

Mozgalmas hónapon vannak túl a Fénypárducok

Képgaléria
Mozgalmas hónapon vannak túl a Fénypárducok
Négy versenyen vettek részt márciusban a Fénypárducok KHTK Íjász Szakosztály tagjai. A Fénypárducok elsőként Gyomaendrődön, majd a Balassagyarmat melletti Patvaracon, Budapesten és Pátyon ragadtak íjat.

Március elsején Gyomaendrődön kezdték a tavaszi szezont a Fénypárducok KHTK Íjász Szakosztály versenyzői. A változatos célokat felvonultató versenyen 3 fővel képviseltette magát a szakosztály. A több mint 110 fős versenyen a felnőtt nők között Vasné Köteles Anita a 8. lett. A felnőtt férfiak között Papp Zoltán 60%-kal 33., Vas Tibor 71% -kal a 12. helyezést ért el.

 

Március 14. a Balassagyarmat melletti Patvarcon a „Kárpát-medencei hadjárat” első csatáján négy fővel vettek rész a szakosztály tagjai. Az immár hét csatából álló hadjárat lehetőséget ad arra, hogy olyan távokon próbálják ki az íjaikat és önmagukat az íjászok, melyek ezer évvel ezelőtt mindennaposak voltak. A célok 40 és 150 méter között voltak elhelyezve. Az egész nap csendesen szemerkélő eső és a hideg megkeserítette a versenyzők sorsát. Ennek ellenére a tavalyi eredményeiket majd 90%-kal javítva Papp Zoltán és Vas Tibor a középmezőnyben végzett.

Vas Bianka és Csizmár Csaba technikai okok miatt a versenyt feladni kényszerültek az első kör után, de még így is javítani tudtak az előző évhez képest.

 

A versenyek sorozata Budapesten a Rákosmenti Turul Szittyák által szervezett örömíjászversenyen folytatódott. Itt igazán szép teljesítményt nyújtottak a Fénypárducok: Vas Bianka az ifi lányok között az ezüstérmet érdemelte kis 65%-os teljesítményével. Vasné Köteles Anita a felnőtt nők között a 4. lett 70%-kal. A felnőtt férfi pusztai kategóriában Papp Zoltán 80%-os teljesítménye a 11. helyre volt elég. Az aranyéremhez Vas Tibornak 90%-t kellett nyújtania.

 

Az érmek gyűjtése a 28-ai hétvégén folytatódott a Pátyon szervezett versenyen. A rendkívül erős szél megnehezítette az íjászok dolgát. Ennek ellenére ismét kiváló eredményeket értek el a Fénypárducok. Vasné Köteles Anita 60%-kal nyolcadik. Papp Zoltán 79%-kal egyetlen ponttal lemaradva az előtte lévőtől a kiemelkedő hatodik helyen végzett.

Horváth Anna ügyesen lőtt, de a 25 célos verseny végére elfáradt így a gyerek lányok között második lett.

Vas Biankát nem zavarta a szél, bírta tartani előző heti teljesítményét az ifi lányok között arany érmet szerzett.

Vas Tibor vadászreflex kategóriában indult. Itt 84%-ot tudott lőni, ami a bronzéremhez volt elég.

Köszönet az elért eredményekért és a támogatásért: Kiskunfélegyháza Önkormányzatának, az Integrál Zrt.-nek és a Móra Ferenc Gimnáziumnak.

Vas Tibor

Fénypárducok

Kövessen minket a Facebookon is!