Őshonos mangalicák tenyésztésébe kezdtek a mezgések
70 mangalicát vásároltunk. Ezek közül 18 malac, a többi vágásérett. Ebből az állományból kerülnek majd ki az anyakocák is, így folyamatossá tudjuk tenni a tenyésztést – ismertette a kezdeményezést Rózsa Pál igazgató.
Az iskola belépett a mangalicatenyésztők szövetségébe, így teljes jogú tagként folytathatják az őshonos állatok tartását, feldolgozását. Az új fajta tenyésztése több célt is szolgál. Egyrészt a tanulók megismerhetik az őshonos mangalica sajátos tartási módját. Ehhez a fejlesztések során megépítik azokat az ólakat is, amelyek körül már biztosított lesz a fürösztő medence a dagonyázáshoz, és lesz terület a turkáláshoz is.
A másik cél, hogy a tanüzem területén működő zöldségfeldolgozóban keletkező hulladékot, mellékterméket takarmányként tudják hasznosítani. Ezzel a takarmány kiegészítővel olcsóbbá válik a jószágok nevelése.
A mangalicákat a tanvágóban vágják le és dolgozzák fel. A mintaboltba nem csak hús, hanem késztermék – kolbász, szalámi és sonka – is kerül majd, színesítve ezzel a termékpalettát. Abban bíznak, hogy ez a kínálat népszerűvé teszi a húsboltot.
Nemrégiben a földművelésügyi minisztériumban tartottak kóstolót a félegyházi üzem mangalica készítményeiből. Ott sikere volt a termékeknek olyannyira, hogy rögtön kaptak egy 140 kilós megrendelést is – mondta el Rózsa Pál.
H. S.