A kormány támogatja a Kecskeméti Atlétikai Centrum beruházást
Az 1250/2015. kormányhatározat szerint mindhárom esetben nemzetközi versenyek lebonyolítására is alkalmas létesítmények épülnének, s azok elsődleges sportcélú - kiemelten atlétikai célú - fenntartását és üzemeltetését 15 évig biztosítani kell - áll a Magyar Közlöny legfrissebb számában. A nemzetgazdasági miniszternek május 15-ig kell megtennie a "beruházások megvalósításához szükséges, összesen 1 599 943 ezer forint forrás biztosítása érdekében" a szükséges intézkedéseket.
A nemzeti fejlesztési miniszter feladata gondoskodni a megvalósításról, s az érintett önkormányzatokkal megkötni a szükséges támogatói szerződéseket: a Kecskeméti Atlétikai Centrum beruházás esetében 570 519 000 forint, a Kisvárdai Atlétikai Centrum esetében 499 999 000, a Szolnoki Atlétikai Centrumnál pedig 529 425 000 forint összeghatárig.
A kormány egyetértésével a beruházások lebonyolítója, hivatalos közbeszerzési tanácsadója és építési műszaki ellenőre a BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. lesz.
Az új Kecskeméti Atlétikai Centrum a Széktói Stadion mellett épül majd meg. A kecskeméti beruházás során léterhozandó létesítmény szinte minden sportág felkészülését segíti majd, a fiatal atléták előtt új távlatok nyílnak, valamint lehetőség lesz rangos hazai és nemzetközi atlétika versenyek rendezésére. Ezen túlmenően az új pálya kiemelkedő szerepet játszik majd a lakosság szabadidősportjában, a rekreációs tevékenységének segítésében.
Fotó: keol.hu