Sport 2015. április 27. 10:25

Végig vezetve győzött az NBII-es kézicsapat

Képgaléria
Végig vezetve győzött az NBII-es kézicsapat
Erősen tartalékos felállásban, öt sérült játékossal a keretben készült a Hajdúszoboszló elleni bajnokira az NBII délkeleti csoportjának 19. fordulójában a Kiskunfélegyházi HTK kézilabdacsapata. A Kész Arénában megrendezett találkozón a nehézségek ellenére az első perctől kezdve kézben tartották a mérkőzést a félegyháziak, gyors támadásokra építve 32-26-ra nyertek és megőrizték második helyüket a tabellán.

Meglehetősen rövid kispaddal felvértezve kötelező győzelemre készült az utolsó előtti Hajdúszoboszló ellen a Kiskunfélegyházi HTK kézilabda együttese. A csapatnak a második hely megtartásához mindenképpen nyernie kellett.

A találkozót mindkét gárda gólerősen kezdte. Alig telt el 4 perc, máris 3-3 volt az állás.

Ezt követően fokozatosan átvette az irányítást a KHTK, betörésekből, üresbe futásokból több találatot is szerzett. (7-3)

A vendégek 10 perc után szorosabb védekezésre álltak át, de ez sem zavarta meg a félegyháziakat, akik nem veszítettek lendületükből. (9-5)

Meggyőző első félidei játékot mutatva a KHTK Farkas Csamangó Attila utolsó másodperces góljával 17-13-ra vezetett a szünetben.

 

A fordulás után nem változott a találkozó képe. A vendégek hiába játszottak harcosan, három gólnál közelebb nem tudtak lopózni a félegyháziakhoz. (21-18)

A koncentrációt végig fenntartva a KHTK biztosan őrizte előnyét és öt perccel a lefújás előtt végleg eldöntötte a mérkőzést. (30-24)

A hajrában sok izgalom már nem maradt, a félegyháziak magabiztosan nyertek. (32-26)

 

Három fordulóval a bajnokság vége előtt a Kiskunfélegyházi HTK továbbra is második, előnye azonban mindössze kettő pont a negyedik helyezett Balmazújvárossal szemben, így izgalmas szezonhajrára van kilátás.

 

NBII Délkelet 19. ford. 2015. 04. 26.

Kiskunfélegyházi HTK - Hajdúszoboszlói KSKE (17-13) 32-26

 

1.

 

 

 

Törökszentmiklósi Székács

 

19

 

 

16

 

 

2

 

 

1

 

 

639

 

 

497

 

 

142

 

 

34

 

 

2.

 

 

 

Kiskunfélegyházi Honvéd T

 

19

 

 

15

 

 

1

 

 

3

 

 

614

 

 

529

 

 

85

 

 

31

 

 

3.

 

 

 

Mezőtúri AFC

 

19

 

 

15

 

 

0

 

 

4

 

 

632

 

 

511

 

 

121

 

 

30

 

 

4.

 

 

 

Kőnig-Trade Balmazújváros

 

19

 

 

14

 

 

1

 

 

4

 

 

562

 

 

517

 

 

45

 

 

29

 

 

5.

 

 

 

UniTrade Kunszentmárton K

 

19

 

 

10

 

 

2

 

 

7

 

 

577

 

 

552

 

 

25

 

 

22

 

 

6.

 

 

 

Makói KC

 

19

 

 

10

 

 

1

 

 

8

 

 

543

 

 

548

 

 

-5

 

 

21

 

 

7.

 

 

 

Békéscsabai Előre Spartac

 

19

 

 

7

 

 

1

 

 

11

 

 

522

 

 

532

 

 

-10

 

 

15

 

 

8.

 

 

 

Kiskunmajsai SE

 

19

 

 

7

 

 

1

 

 

11

 

 

542

 

 

554

 

 

-12

 

 

15

 

 

9.

 

 

 

Újkígyósi KC

 

19

 

 

6

 

 

1

 

 

12

 

 

525

 

 

572

 

 

-47

 

 

13

 

 

10.

 

 

 

FKSE-Algyő II

 

19

 

 

6

 

 

0

 

 

13

 

 

465

 

 

494

 

 

-29

 

 

12

 

 

11.

 

 

 

Hajdúszoboszlói KSKE

 

19

 

 

2

 

 

2

 

 

15

 

 

444

 

 

599

 

 

-155

 

 

6

 

 

12.

 

 

 

Gyulai SE

 

19

 

 

0

 

 

0

 

 

19

 

 

503

 

 

663

 

 

-160

 

 

0
 

 

G. Z. 

Kövessen minket a Facebookon is!