Helyi hírek 2015. április 28. 10:35 Forrás: Fotó: origo.hu, illusztráció

Csökkent a bűncselekmények száma Félegyházán

Csökkent a bűncselekmények száma Félegyházán
2014-ben csökkent a regisztrált bűncselekmények száma, és – folytatva az elmúlt évek tendenciáját – tovább javultak az elkövetett, ezen belül a kiemelten kezelt bűncselekmények nyomozás eredményességi mutatói. A gyalogos, illetve a kutyás szolgálatok aránya nőtt, a bűnmegelőzési tevékenység kapcsán az esztendő egyik kiemelt feladatának tekintette a félegyházi rendőrség a fiatalok és az időskorúak sértetté válásának megelőzését – derül ki Kiskunfélegyháza város 2014 évi közbiztonságának helyzetéről szóló beszámolóból, amelynek elfogadásáról április 30-i ülésén dönt a félegyházi képviselő-testület.

Településszerkezetünkre továbbra is a tanyás települések nagy száma jellemző, valamint a településeken kívül eső nagy kiterjedésű üdülők és üdülőként használt tanyák, ahol a szezonban a megnövekedett lakossági lélekszám, szezonon kívül pedig az üdülőkben őrizetlenül hagyott, sokszor komoly értékek védelme jelent fokozott rendőri problémát. Kiskunfélegyháza város a hozzá tartozó külterülettel összesen 256,30 km˛, mely 10,56 km˛ nagyságú belterületből és 245,74 km˛ nagyságú tanyás külterületből áll. Népessége 29340 fő, melyből 4441 fő tanyán él – derül ki a részletes beszámolóból.

2014-ben Kiskunfélegyházán 3 százalékkal: az egy évvel korábbi 610-ről 592-re csökkent az elkövetett bűncselekmények száma. (2010-ben ez a szám még 959, 2011-ben 733, 2012-ben 800 volt.)

Az egyes bűncselekmény kategóriákban is csökkenés tapasztalható, így például a lopások 271-ről 240-re, a lakásbetörések 39-ről 35-re, a rablások 9-ről 4-re, garázdaság 35-ről 17-re, testi sértés 40-ről 26-ra, a 14 típusú kiemelt bűncselekmény 378-ról 324-re csökkent.

Az elmúlt évben Kiskunfélegyházán emberölés nem történt. Az előző évhez képest jelentős mértékben, 9-ről 4-re csökkent a rablások száma, a rablások elkövetőit három esetben elfogták, egy esetben pedig bűncselekmény hiányában került sor az eljárás befejezésére.

A testi sértések száma jelentős mértékben, 35 %-kal csökkent (40-ről 26-ra), ezen belül a súlyos testi sértések száma is nagymértékben, 19-ről 10-re mérséklődött. A testi sértések továbbra is elsősorban családi konfliktusok, illetve szórakozóhelyi verekedések során, garázda jelleggel valósultak meg. A családi veszekedések során történt rendőri intézkedések alkalmával kiemelt figyelmet szenteltek a félegyházi rendőrök a családon belüli erőszak kezelésére és a kiskorúak védelmére.

A lopások száma 271-ről 240-re, a lakásbetöréseké 39-ről 35-re csökkent, míg gépjármú lopásból összesen 5 volt az előző évi 6-hoz képest.

A büntetőeljárások tapasztalatai alapján megállapítható, hogy a kábítószer jelen van Félegyházán, és a használt szerek struktúrájában változások történtek.

A használók többsége továbbra is a fiatalkorú és a fiatal felnőtt, és az utóbbi években főként a „designer drogok” használata került előtérbe. A fentiek alapján 2015 évben kiemelt feladatként kell kezelni a kábítószer, illetve a területünkön legjellemzőbb új pszichoaktív anyagok terjesztői elleni hatékonyabb felderítését – szerepel a beszámolóban.

A kiskorú veszélyeztetése bűncselekmények száma 5-ről 12-re emelkedett, míg a garázdaságoké kevesebb, mint felére: 35-ről 17-re mérséklődött. A 2013. évi 26-hoz képest 2014-ben már 35 esetben folytatott nyomozást a félegyházi rendőrség csalás miatt. Ezek struktúrájára jellemző, hogy főként az „internetes” csalások szaporodtak el, ugyanis a meghirdetett árú cikkek ellenértékének átutalása, kifizetése után a megrendelt termék jelentős számban nem érkezik meg, vagy nem olyan minőségben, ahogy az elsődleges megállapodásokban szerepelt. Az esetek 80,6 %-ában a nyomozás eredményes volt.

Kiskunfélegyháza város területén 2014. évben összesen 184 közlekedési baleset vált ismertté, ami 4 százalékos emelkedést mutat az előző év hasonló időszakához képest. Ebből 45 volt a személyi sérüléssel járó, szemben az egy évvel korábbi 55-tel. A balesetek közül 4 volt halálos, 17 súlyos, 24 pedig könnyű sérüléssel járó.

 

 

 

Kövessen minket a Facebookon is!