Helyi hírek 2015. április 29. 13:35

A nyugdíjasokra mindig számíthat a város

Képgaléria
A nyugdíjasokra mindig számíthat a város
Maradéktalanul teljesítette elmúlt évi feladatait a Kiskunfélegyházi Nyugdíjas Klubok Egyesülete. Jelenleg 15 klub vesz részt a munkában, 2015-ben 220 rendezvény résztvevői, illetve szervezői voltak – számolt be az évzáró, tisztújító közgyűlésen Juhász István elnök. A nyugdíjasok közösségét Csányi József polgármester köszöntötte, megköszönve munkájukat a város nevében.

Az elmúlt évi munkát értékelve Juhász István kiemelte az egészségmegőrző, bűnmegelőzési, gyógyászati, valamint az irodalmi és képzőművészeti előadások jelentőségét. Elmondta : kiemelkedő érdeklődés kísérte a kirándulásokat, amelyeket Pécsre, Fonyódra, Esztergomba, Ceglédre, Szegedre, Lakitelekre és Bajára szerveztek. Mindemellett gondot fordítottak az iskolai kapcsolatok ápolására és az évfordulók megünneplésére egyaránt.

A beszámolót követően Csányi József polgármester arról tájékoztatta az egyesületet, hogy a városnak továbbra is szándékában áll az egyesület tevékenységének támogatása. Az erről szóló határozatot várhatóan az április 30-ai közgyűlésén megerősíti a képviselő-testület. Egy kérdésre válaszolva szólt arról is, hogy a nyugdíjas klubok rendszeres tájékoztatást kapnak majd a városi eseményekről, Papp Viktória referenstől, annak érdekében, hogy az együttműködés minél hatékonyabb legyen. A polgármester arról is tájékoztatta a küldötteket, hogy a kórházban jelentős beruházás valósul meg, ami segíti a város egészségügyi ellátását. A sportcsarnok okozta költségvetés terheinek átvállalásával pedig folyamatosan tárgyalást folytatnak az országos vezetéssel, és remény van arra, hogy ettől a tehertől megszabadulva több pénzt tudnak fordítani a város fejlesztésére. Azt is bejelentette, hogy megkezdődtek a munkálatok a városi televízió újra indítása érdekében, és Félegyháza hírei ezen a csatornán is hamarosan eljuthatnak a városlakókhoz.

Az évértékelő- és a pénzügyi beszámoló után került sor a tisztújításra. Az egyesület elnökének ismét Juhász Istvánt választották meg. Az alelnöki teendőkkel Varga Gábort bízták meg. Elnökségi tagok lettek: Németh Lászlóné, Szabó Péterné és Mátyus Imréné. A pénzügyi ellenőrzési bizottság tagjaivá Tarjányi Istvánnét, Seres Dánielt és Lénárt Ferencnét választották.

H. S.

 

Kövessen minket a Facebookon is!