Gyógyulás és wellness
A gyógyvizes medencéket naponta leengedik és újratöltik, de napközben is folyamatos a frissítés. A gyógyvíz vegyszermentesen, bárminemű hozzáadott anyag nélkül, szűretlenül kerül a medencékbe, ahogy a földtani kőzetek megőrizték számunkra. Hűtéséről egy hőcserélő rendszer gondosodik, tehát nincs hálózati csapvízzel hígítva. A feszített víztükörrel rendelkező úszómedence, mely csak hálózati csapvizet tartalmaz - itt tartják a vízi tornát is - vízforgatós rendszerű. Mindhárom medencében folyamatos a vízminőség ellenőrzése.
A vízből a mélyen fekvő üledékes kőzetekből kimosott ásványi anyagok - az úgynevezett diffúzió következtében - a véráramba kerülnek, és itt fejtik ki jótékony hatásukat, miközben a a meleg víz ellazítja az izomzatot. Ezzel persze mit sem kell törődnie annak, aki egyszerűen csak némi nyugalomra és lazításra vágyik! Míg a gyógyvíz teszi a dolgát, a szellem a nyugalomban fürdőzik. Itt ugyanis - a programozott rendszer jóvoltából - soha nincs tömeg.
Infraszauna
Amivel tovább fokozható még a wellness érzés, az az infraszauna. Igaz, ez a rekreációs szolgáltatás térítésköteles. A hagyományos finn szaunával ellentétben, mely a magas páratartalmú levegő felmelegítésével fejti ki hatását, az infraszauna infrasugarai a bőrfelszínben nyelődnek el és a szauna levegőjének hőmérséklete csak ez által melegszik fel. Ezért az úgynevezett „száraz szaunát” gyakorlatilag bárki használhatja, hiszen az alacsonyabb hőmérséklet és a szauna száraz levegője kíméletesebb a szervezetnek is. A mozgásszervi panaszok mellett jótékony hatása megmutatkozik az asztmatikus panaszok csökkentésében is. Emellett fokozott méregtelenítésre készteti a szervezetet, és kedvez a bőr szépségének is.
Fürdőreakció
Hasznos tudni, hogy az úgynevezett fürdőreakció hatására a kezelési folyamat elején levertség, fáradtság jelentkezhet, fokozódhat a fájdalom, előfordulhat vérnyomás ingadozás. Ez teljesen természetes, nem kell megijedni! Az egyes kezelések pozitív hatása végül összeadódik, és a terápiát követően mutatkozik meg teljes egészében.
Az előző nyereményjátékra jelentkezők közül két főre szóló belépőt nyertek a Róna Kincse fürdőbe:
- Farkas Imre, 6100, Kiskunfélegyháza, Kölcsey u. 1.
- Arany Zoltánné, 6100, Kiskunfélegyháza, Asztalos János u. 4., II/7.
- Fojt Jenőné, 6100, Kiskunfélegyháza, Eper u. 3.
Gratulálunk a nyerteseknek, nyereményüket postázzuk.
Azok között, akik május 18-ág eljuttatják nevüket és címüket a Félegyházi Közlöny szerkesztőségébe (6100 Kiskunfélegyháza, Szent János tér 2.), újabb három darab, két főre szóló belépőjegyet sorsolunk ki.
A borítékra írják rá: Róna Kincse! Sorsolás: május 19-én, kedden!