Nemzetközi kiállítás Tiszaalpáron
Örvendetes dolog, hogy nem csak felnőttek, de fiatalok is kiállítottak. A legfiatalabb mindössze tizenhat éves volt. A megnyitón dr. Vancsura István polgármester köszöntötte a jelenlévőket, aki örömmel nyugtázta, hogy Tiszaalpár már második alkalommal vállalta azt, hogy otthont ad az exponak. A kétnapos rendezvényen nem csak a kiállított termékeket lehetett megnézni, egyes részüket megvásárolni, de előadások is elhangzottak több témakörben.
Az első napon főleg Szerbiából érkezett vendégek tartottak előadásokat. Rade Milutinovic az árvízvédelmi berendezéseket ismertette és mutatta be, Kovacic Sasa a gumispirál egyenes irányító futószalagok tisztításáról beszélt, Mato Zubec pedig az illatos brikettek és pelettek méhek füstöléséről tartott előadást. A nagykőrösi dr. Csernák Károly a Ciklikátor mozgásszemléltető eszközt, és a Konstellátor geometriai animációt mutatta be videón keresztül. Vasárnap az első magyar nyelvű biblia A vizsolyi biblia nyomtatásának XVI. századi története címmel hallhattak előadást az érdeklődők. Bemutatták az eredeti nyomtató berendezést is. A kiállítás zárásaként szakemberek értékeltek a két napos rendezvényen látottakat, tapasztalatokat.
Fotó: Szentirmay Tamás