Sport 2015. május 10. 12:45

Kiszurkoltuk az ezüstérmet

Képgaléria
Kiszurkoltuk az ezüstérmet
Az utolsó másodpercekig izgalmas, nyílt mérkőzésen legyőzte a Makó csapatát hazai pályán a Kész Arénában a Kiskunfélegyházi HTK az NBII-es kézilabda bajnokság utolsó előtti fordulójában. A találkozón sokáig a vendégek vezettek, a szünetben döntetlenre álltak az együttesek. A hajrában végül fölül kerekedtek a tartalékosan szereplő félegyháziak, akik 29-28-ra megnyerték az összecsapást. A mérkőzést követően az is eldőlt, hogy a KHTK a második helyen zárta a bajnokságot, a listavezető Törökszentmiklós a harmadik helyezett Mezőtúr otthonában nyert és bajnok lett.

A keretet érintő sérüléshullám miatt mindössze három mezőnyjátékossal a kispadon készült a Makó elleni bajnokira a Kiskunfélegyházi HTK az NBII Délkeleti csoportjának 21. fordulójában. A találkozóra sok szurkoló kilátogatott. A félegyháziaknak szükségük volt a buzdításra, hiszen ősszel kikaptak Makón, egy győzelemmel viszont megőrizhették második helyüket a tabellán.

 

A mérkőzést a vendégek kezdték jobban, nehezen állt össze a félegyháziak védekezése. A makóiak betörésekből, átlövésekből is eredményesek voltak, míg a KHTK részéről Savanya Zsolt vitte hátán a csapatot. (7-9)

Miksi István, a félegyháziak edzője ebben az időszakban kapuscserével is próbálkozott, de nem sikerült közelebb lopózni a vendégekhez, akik 7 perccel a szünet előtt már négygólos előnyre tettek szert. (11-15)

 

A félidő hajrájában a KHTK-nak jött ki jobban a lépés. Az utolsó percben első alkalommal a vezetést is megszerezték, de nem tudták megtartani az előnyt. (17-17)

 

A második játékrész az elsőhöz hasonlóan makói gólokkal kezdődött; 10 perc elteltével alakult ismét döntetlenre az állás. (22-22)

A félegyháziak keményen, harcosan védekeztek és a hajrára már 26-24-es vezetéssel fordulhattak. Bő 5 perccel a vége előtt három gól volt a különbség, a vendégek azonban nem adták fel, 29-27 után egy gólra felzárkóztak. Az utolsó percben kettős emberhátrányba kerülő KHTK nagy szívvel játszva megtartotta előnyét és megnyerte a mérkőzést. (29-28)

 

A kiváló hangulatú találkozón a félegyháziak bebiztosították az ezüstérmet. Az utolsó fordulóban május 17-én, vasárnap 17 órakor a már bajnok Törökszentmiklósi Székács otthonában lépnek pályára.

 

NBII Délkelet 21. ford. 2015. 05. 09.

Kiskunfélegyházi HTK- Makói KC (17-17) 29-28

 

G. Z.

Kövessen minket a Facebookon is!