Program 2015. május 18. 09:00

A Kihívás Napja – Mozogjon együtt Félegyháza!

A Kihívás Napja – Mozogjon együtt Félegyháza!
A félegyházi önkormányzat is csatlakozik a Challenge Day – A Kihívás Napja című országos rendezvényhez. Május 20-án, szerdán országszerte azzal a céllal vesznek részt közösségek a programon, hogy az egészséges életmód és a rendszeres sport előnyeire hívják fel a figyelmet. Az eseményen 0 és 21 óra között sportolhatnak a résztvevők, a nap végére pedig kiderül, melyik Magyarország legsportosabb települése.

A Magyar Szabadidősport Szövetség (MSZSZ) által koordinált eseményen a korábban már 1596 magyar település vett részt. Az MSZSZ közleménye szerint az idei felhívó anyagokat és versenykiírásokat elektronikus úton megküldte Magyarország valamennyi polgármesterének, és a tanintézmények tankerületi vezetőinek, valamint a már korábban a Kihívás Napján részt vett települések szervezőinek.

A rendezvénysorozat célja a lakosság figyelmének felhívása a sportra, a közösségi játékokra, az egészséges életmódra, kedvteremtés a rendszeres sportoláshoz. Az egész napos programba 15 percen keresztül végzett aktív testmozgással s az eseményt fotóval dokumentálva lehet bekapcsolódni.

Ezúton is arra biztatjuk a félegyházi munkahelyi közösségeket, hogy minél nagyobb létszámú részvétellel növeljék a város esélyét a győzelemre. A versenyben a települések lélekszámához viszonyítják a résztvevők számát, és ez alapján hirdetik ki a legsportosabb településeket.

Jelentkezési lapot az internetről lehet letölteni, de igényelhető Papp Viktória ifjúsági és sport referensnél is. Ezt kitöltve 2015. május 15-ig kell visszaküldeni a [email protected] email címre.

A jelentkezési lap aláírásával és visszaküldésével lehet bekapcsolódni a programba, amelynek záró rendezvénye 2015. május 20-án 16 órakor kezdődik a Petőfi téren. Részletes program a mellékelt palkáton olvasható.



 

Kövessen minket a Facebookon is!