Sport 2015. május 18. 12:40

Nem bírt a KHTK a "Szloska-csapattal"

Képgaléria
Nem bírt a KHTK a "Szloska-csapattal"
Csapatnyi félegyházi szurkoló előtt ünnepelték meg az ezüstérmet Törökszentmiklóson a Kiskunfélegyházi HTK kézilabda csapatának játékosai május 17-én, az NBII délkeleti csoportjának záró fordulójában. A bajnok Törökszentmiklós otthonában immár tét nélkül léphetett pályára a második helyen végző KHTK, így az eredmény másodlagos volt. A gálára készülő hazai „Szloska-csapat” nem adott esélyt a félegyháziaknak. A „kiváló” játékvezetést kihasználva már az első percekben eldőlt, hogy nem reménykedhet pontszerzésben a KHTK játékosai. A találkozót 36-27-re a törökszentmiklósiak nyerték.

Nagy előkészület előzte meg a Kiskunfélegyházi HTK utolsó bajnoki mérkőzését. A félegyházi szurkolók 40-50 fős létszámban kísérték el Törökszentmiklósra a kézilabda csapatot, így köszönve meg az együttes egész éves szereplését.

Az már a 22. forduló előtt eldőlt, hogy bajnok lett a Törökszentmiklós és hogy másodikként zárt az őket végig üldöző KHTK.

A párharc külön pikantériája volt, hogy egyedül a félegyháziak tudták megverni a bajnokcsapatot, ezért a törökszentmiklósiakat fűthette a visszavágás vágya.

A tartalékosan felálló KHTK-nak nem volt esélye a pontszerzésre. 3-3 után többször is elvették a játékvezetők a labdát és a Szloska Ernő által vezetett törökszentmiklósiak kihasználták a helyzetet. Előbb 8-4-re, majd 10-4-re meglógtak a KHTK-tól.

A mérkőzés azt hozta, amire előzetesen is számítani lehetett. Az első 15 perc után látható volt, hogy nem szerezhetnek pontot a félegyháziak.

A KHTK-t végig biztató szurkolók kiváló hangulatot teremtve minden félegyházi gólt vastapssal kísértek.

Az eredmény ezúttal nem számított. A találkozót egyébként a hazaiak nyerték meg 36-27-re.

A mérkőzés utolsó gólját a félegyháziak szerezték, akiket a lefújást követően bajnoki ünneplésben részesítettek a KHTK szurkolói a pályán.

 

A Törökszentmiklósi Székács feljutott, jövőre az NBI/B-ben folytatja. A Kiskunfélegyházi HTK továbbra is az NBII délkeleti csoportjában szerepel a 2015/16-os szezonban.

 

G. Z.

Kövessen minket a Facebookon is!