Sport 2015. május 18. 18:30

Harminc kiló ponttyal nyerték a horgászversenyt

Képgaléria
Harminc kiló ponttyal nyerték a horgászversenyt
A hét végén rendezte meg szezonnyitó egyéni horgászversenyét a Kiskunsági Sporthorgász Egyesület. A start ellövése után negyven pecás kezdte el áztatni a zsinórt a siker reményében. Legeredményesebbnek ifj. Baranyi Csaba bizonyult, aki 30 kilogramm pontyot tett szákjába, elnyerve ezzel az ifjúsági- és női kategória első helyezettjének járó kupát. A felnőttek kevésbé voltak eredményesek. Ebben a kategóriában Mészáros Béla nyert, aki 16,5 kilogramm ponttyal mérlegelt a verseny végén.

Faragó István elmondta, hogy a verseny előtt kétszer is volt haltelepítés. Összesen 15 mázsa 3 nyaras, méretes ponty került a vizekbe. Így az egyesület közel 370 tagja a fogás reményével hódolhat hobbijának.

A versenyeknek sincs vége. Júniusban az általános- és középiskolásoknak, valamint a NAV munkatársainak biztosítanak lehetőséget horgász tudományuk összemérésére. Szeptemberben pedig a város valamennyi intézményét, üzemét meghívják egy versenyre.

s-r



 

Kövessen minket a Facebookon is!