Helyi hírek 2015. május 22. 13:35

A család szépíti mindennapjait

Képgaléria
A család szépíti mindennapjait
Gyermekei, unokái és dédunokái szépítik mindennapjait a 90 éves Luca néninek. A család szombaton jön össze a köszöntésre, amire már nagyon készül. Május 22-én Balla László alpolgármester is felkereste Dobos Menyhértnét, hogy oklevéllel és virágcsokorral köszöntse a város nevében.

Dobos Menyhértné 1925. május 23-án született Kiskunfélegyházán. Szülei gazdálkodással foglalkoztak. Tanyán éltek testvéreivel. Vallásos szellemben nevelkedtek fel. Luca néni az egykori zárda épületébe járt általános iskolába. Jó tanuló volt, tanítónak készült, de sajnos a háború közbeszólt. Környéküket bombatámadás érte és Luca néni légnyomást kapott (nagyothalló). Egyik oldalát érte a károsodás. Szenvedélye, az olvasás megmaradt, de a tanítóságról sajnos le kellett mondania. Férjével gyermekkoruk óta ismerték egymást, egy utcában nőttek fel. 1950-ben házasodtak össze. Erre az alkalomra ma is úgy emlékezik vissza: „ez volt életem legszebb napja”. Férje kezdetben az állami vasútnál dolgozott, mint vasútvezető, majd mint főellenőr ment nyugdíjba. Három gyermekük született Mária, Éva, Menyhért. Férjével 50 boldog évet éltek le egymás mellett. Ma már özvegy. 6 unokájuk és 8 dédunokájuk született. Összetartó a család, majdnem mindennap vendége van Luca néninek unokája vagy gyermekei személyében. Hétköznapjaiban olvasgat, kertészkedik, elégedett az életével.

s-r

Kövessen minket a Facebookon is!