Kék hírek 2015. május 28. 15:45 Forrás: police.hu

Nem csak az egerek szeretik a sajtot

Feljelentés érkezett a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányságra, miszerint az egyik helyi gyár területéről különböző mennyiségben sajtokat tulajdonítottak el ismeretlen elkövetők.

A rendőrök a cég biztonsági kamerájának felvételei és a bevezetett nyomozási cselekmények eredményeként beazonosították a bűncselekmények elkövetésével gyanúsítható csoportot. A nyomozás adatai szerint 2015 januárjától a 30 éves P. Róbert az üzem alkalmazottjaként hozzáfért a sajtokhoz, mely során alkalmanként 10-40 kilogramm közötti mennyiségben a csomagolás szemétjébe rejtette a tejterméket, amit a 38 éves R. László és az 52 éves R. László kivitt a gyárból. A 30 éves J. Lászlóné 2015. március végétől váltotta a „munkában” P. Róbertet. Az ellopott élelmiszert részben fogyasztásra használták fel a gyanúsítottak. A másik részét értékesítették, majd a kapott összeget elosztották.

A kiskunfélegyházi csoporttal szemben lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Vizsgálati Alosztálya. A terheltek gyanúsítotti kihallgatásuk során a bűncselekmények elkövetését elismerték.



 

Kövessen minket a Facebookon is!