Ismét használható a Batthyány iskola tornaterme
Az ünnepélyes átadáson a város vezetői és a támogatók egyaránt jelen voltak. A gyerekek rövid műsorral köszönték meg a munkát, a kosarasok pedig már ki is próbálták a termet.
Iványi Ferenc a KKC elnöke elmondta: az iskola közel két esztendeje fogadta be a kosarasokat. Az eltelt időben Szabó Csaba vezető edző kiváló munkájának köszönhetően több mint 200 gyermek ismerkedett meg a kosárlabdázással. Számos, a sportághoz kötődő eseményt tudtak megszervezni.
A tornaterem padlózata az elmúlt időszakban annyira balesetveszélyessé vált, hogy alkalmatlanná vált bármilyen sporttevékenységre. Ezért az egyesület az elmúlt évben pótköltségvetést készített, amiben kérték, hogy vállalkozói pénzek bevonásával felújíthassák a tornatermet. A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége befogadta a kérést, az önkormányzat pedig vállalta, hogy biztosítja a 30 százalékos önrészt. A sportszerető félegyházi vállalkozói kört rövid idő alatt sikerült megnyerni a támogatáshoz. Ezt követően pedig elkezdődhetett a felújítás.
Az együttműködésnek köszönhetően a Batthyány iskolában a kosárlabdának hosszú ideig lesz jövője, hiszen mind a tárgyi, mind a személyi feltételek biztosítottak ehhez. A megújult tornaterem természetesen nemcsak a kosarasokat, hanem a közel 500 fős iskolai közösséget is szolgálja – tette hozzá a klubelnök.
s-r