Sport 2015. május 29. 15:50

Elkezdődött a VII. Kollégiumi Olimpia

Képgaléria
Elkezdődött a VII. Kollégiumi Olimpia
Május 29-én, péntek délután tartották meg a VII. Kollégiumi Olimpia ünnepélyes megnyitóját Kiskunfélegyházán a Kész Arénában. A felvonuló diákokat a mazsorettesek műsorát követően Csányi József, Kiskunfélegyháza polgármestere és Ágoston Tibor a Kiskunfélegyházi Szakképző Intézmény és Kollégium igazgatója köszöntötte. Ezt követően az elmúlt évekhez hasonlóan most is Csernyánszky Erzsébet kollégiumvezető, szervező nyitotta meg a rendezvényt. Az esemény Toponári Gábor FODISZ ügyvezető elnök beszédével és az intézmény tánccsoportjának előadásával zárult.

A sportversenyen azon középiskolás tanulók indulhatnak el, akik az Arany János Szakiskolai Program részesei. 14 település, több mint 300 diákja méri össze tudását és tehetségét különböző sportágakban.

Május 29-én streetball, íjász- és futóversenyek, valamint asztalitenisz verseny vár a tanulókra. Május 30-án a labdarúgó mérkőzéseket bonyolítják le. A rendezvény május 31-én a kézilabda találkozók után ér véget.

Az ünnepélyes eredményhirdetést május 31-án 13 órakor a Kész Arénában tartják. 

A 2014-es versenyt a Kiskunfélegyházi Középiskola, Szakiskola, Speciális Szakiskola és Kollégium csapat nyerte, így a félegyháziak címvédésre készülnek.

 

 

G. Z. 

Kövessen minket a Facebookon is!