Kevesebb magolást, több alkotást
Sikerélmény orientált iskola kell ahhoz, hogy az ország is sikeres lehessen - mondta el. Ma minden diákot, minden tanárt és minden szülőt tárgyként kezel az állam. Az iskola kényszer mindenkinek, nem közös alkotás, tanulás tere, hanem nyomasztó intézmény, ahol nagyon nehéz jól éreznie magát tanárnak és gyereknek egyaránt. Ezen kell változtatni – tette hozzá az oktatáspolitikus. Hozzátette: az MSZP kevesebb magolást, több alkotást, több szabadságot, és több időt ajánl az általános iskolásoknak. Időt az olvasásra, az írásra, a számolásra, a digitális ismeretekre, akár a programozás alapjaira. Nemcsak a budapesti belvárosban, hanem mezővárosokban, falvakban is legyen élmény az iskola. Ma már olyan világot élünk, hogy a neten keresztül szinte minden tudás elérhető, és egy kétezer fős alföldi faluból, egy kiskonyhából is ugyanúgy lehet világsikert alkotni, mint bármelyik világvárosból. Az a cél, hogy ehhez adjon kedvet és készségeket az iskola. Mi pedig pontosan tudjuk, hogy ehhez milyen változásra van szükség. Az első és legfontosabb: újra gondolkodó, érző, alkotó emberként kezelni gyermeket, tanárt és szülőt. Ez az első lépés – zárta gondolatmenetét Kunhalmi Ágnes.