Kultúra 2015. június 2. 07:30

Híres emberek kéziratai a levéltárban – Jókai Mór

Híres emberek kéziratai a levéltárban – Jókai Mór
Jókai Mór (1825-1904) nagy magyar regényíró irodalmi érdemei elvitathatatlanok. Így gondolták ezt kortársai is, s ennek jegyében rendeztek 1894-ben nagy ünnepséget Jókai írói pályájának ötven éves évfordulója alkalmából.


A báró Eötvös Loránd elnökletével megalakult „ünneprendező nagybizottság” az országos megemlékezés részeként megjelentette Jókai összes művét „nemzeti díszkiadásban”, melynek előfizetésére lelkesen buzdították az író tisztelőit. Országos mozgalom indult meg, hogy a közönség Jókai iránt minél kézzelfoghatóbb formában fejezze ki szeretetét. Budapest 1893 márciusában díszpolgárává választotta a romantikus próza kiemelkedő képviselőjét, Jókait, példáját pedig követte csaknem minden magyar város.

Kiskunfélegyháza képviselő-testülete 1893 októberében döntött úgy, hogy a nagy írót díszpolgári címmel tünteti ki, „tekintettel azon hervadhatatlan érdemekre, melyeket Jókai Mór, a magyar költők, regényírók fejedelme egy egész emberéletet öltő 50 éves lankadatlan és fáradhatatlan írói munkálkodásával szerzett.” A város elöljárósága szintén ekkor döntött úgy, hogy az addigi Mindszenti utat Jókai utcának nevezi el.

A díszpolgári oklevelet a város háromtagú küldöttsége (az országgyűlési képviselő, a polgármester és a főjegyző) 1894. január 6-án Budapesten az országos központi ünnepségen adta át az írónak. Jókai január 20-án kelt és a levéltárban megőrzött, saját kézjegyével ellátott levelében mondott köszönetet Kiskunfélegyházának a nemes gesztusért.
 

Ónodi Márta



 

Kövessen minket a Facebookon is!