Örömtúrával ünnepelt mester és tanítványa
Kristóf 100 százalékos teljesítményt nyújtott a hazai válogatón, és az országos fordulókat is gond nélkül vette. A döntőben sikeresen oldotta meg az írásbeli és szóbelei teszteket egyaránt. A harmadik feladat egy háromnapos kirándulás megtervezése volt, amiről egy 15 perces előadást kellett tartani. A batthyányis fiú a Visegrádi hegységbe kalauzolta hallgatóságát és bírálóit. Virtuális utazása olyan jól sikerült, hogy ezért még egy különdíjat is kapott.
Felkészítő tanára- Bense Zoltán- Kristóf szorgalmának tudja be elsősorban a sikert. Illetve annak, hogy a felkészülési időszakban nagyon fegyelmezett volt, elfogadta és betartotta az instrukciókat. Az előadás előkészítéseként elutaztak Visegrádra és végigjárták a tervezett háromnapos túra útvonalát. Ezért Kristófnak nem az internetről kellett képeket csenni. Így valós élményei alapján, meggyőzően tudott mindenkit egy virtuális kiránduláson kalauzolni a tatai versenyen.
Mivel is ünnepelhette volna szebben a sikert mester és tanítványa, mint egy örömtúrával. Tatáról hazafelé jövet elugrottak Csesznekre, hogy megmásszák a vár alatti sziklafalakat.
s-r