Sport 2015. június 3. 11:50

Országos másodikok a bugaci focista leányok

Országos másodikok a bugaci focista leányok
A bugaci labdarúgó utánpótlás élet hatalmas sikert ért el az OTP Bozsik Intézményi Program keretein belül az MLSZ telki edzőközpontjában. A Rigó József Általános Iskola leánycsapata Tholt János edző vezérletével országos második helyet szerezett a IV. korcsoportos tanévzáró labdarúgó tornán. A versenyen a bugaci leányok 16 csapat közül kapott gól és vesztes mérkőzés nélkül lettek ezüstérmesek május 30-án.

A kétnapos eseményre 19 megye, valamint a főváros 187 körzetéből 92 együttes érkezett. Összesen 1100 leány és fiú vett részt a programon. Az első napon 128 kisiskolás (7-8 évesek), a második napon 128 óvodás (5-6 évesek) indult el Grassroots Fesztiválon.

Az időjárás kegyes volt az eseményhez, nagyszerű késő tavaszi futballidőben játszhattak a gyerekek, akik átvitt értelemben is felhőtlenül szórakoztak a két nap során. Szombaton olyan legendás labdarúgók, mint Nyilasi Tibor és Mészöly Kálmán segédkeztek a díjak átadásában, míg vasárnap az eggyel fiatalabb generációt képviselő Kovács Kálmán vendégeskedett Telkiben.

 

Leány IV. korcsoport (2000 január 1. után születettek):

1. Hevesi Sándor Általános Iskola (Nagykanizsa)

2. Rigó József Általános Iskola (Bugac)

3. Széchenyi Ferenc Általános Iskola (Fertőszéplak)

4. Szentkirályi Általános Iskola

 

Különdíjak:

OTP Bank Gólkirály:

Leány II. korcsoport: Turza Melitta (Kőtelek) 26 gól

Leány III. korcsoport: Hanzli Eszter (Székesfehérvár), Serucza Kitti (Tiszafüred) 12-12 gól Leány IV. korcsoport: Váradi Enikő (Sajólád) 13 gól

 

 

 

G. Z. 

Kövessen minket a Facebookon is!