Sport 2015. június 3. 16:35

Kádár Kitti az „Ultrabalatonon” is hozta formáját

Képgaléria
Kádár Kitti az „Ultrabalatonon” is hozta formáját
Mindössze egy körös versenyen, de a Balaton körül kellett körbefutniuk, vagy kerékpározniuk a 2015-ös „Ulrabalatonon” elindulóknak május 29-31. között. A félegyházi Kádár Kitti kiválóan szerepelve, 27 óra 41 perc alatt teljesítette futva a 220 kilométeres távot, amivel a nők között negyedik, összetettben huszadik lett. Kitti jelentősen, 3 és fél órával megjavította a tavalyi eredményét. A maratoni versenyen kísérők segítették.

Verseny neve: NN Ultrabalaton

Verseny célja: Körbefutni vagy kerékpározni Közép-Európa legnagyobb és szívünknek legkedvesebb tavát, a Balatont. A tó környékének, önmagunknak és csapattársainknak a megismerése.

 

Időpont: 2015. május 29-31.

Versenyközpont: Club Aliga Balaton, 8171 Balatonvilágos, Aligai út 1.

Táv: Egy kör. De az a Balaton körül :-)  (220 km)

Útvonal: Balatonaliga – Balatonfüred – Balatonfelvidék – Keszthely – Fonyód – Balatonboglár – Siófok – Balatonaliga.

 

 

Szintidő: A rajtidőponttól számított 32 óra áll rendelkezésre, a kör megtételére. Egyéni indulóknak és csapatoknak egyaránt.

 

Rajtidőpontok:

Egyéniek versenyzők: 2015. május 30-án reggel 6.00

 

 

 

G. Z.

Kövessen minket a Facebookon is!