Sport 2015. június 10. 09:00

Mozgalmas évet zárt az FKSC

Képgaléria
Mozgalmas évet zárt az FKSC
Szezonzáró sajtótájékoztatót tartott a Félegyházi Kézilabda SC eredményeiről az egyesület vezetősége a Kész Arénában. Eszik Bence klubelnök, Tasnádi Zsolt alelnök és Hatvani Tamás elnökségi tag a férfi és a női csapatok értékelése mellett az utánpótlás helyzetét és összefoglalta. A vezetők kiemelték, közös céljuk a Kiskunfélegyházi HTK-val a kézilabda sportág népszerűsítése. Fontosnak tartják a női szakág fejlesztését és a felnőtt férfi együttes tovább vitelét, ahol többek között a KHTK junior csapatából kiöregedő fiataloknak is játéklehetőséget biztosítanak.

Az FKSC felnőtt csapatai közül ezúttal is a férfiak értek el jobb eredményt a Bács- Kiskun megyei bajnokságban. Az együttes sokáig a dobogóra is esélyes volt, végül a hatodik helyen zárt.

A nők idei éve átmenetinek tekinthető. A rutinos játékosok mellé több fiatal érkezett, akiknek idő kell a felzárkózáshoz.

Eszik Bence klubelnök elmondta, büszkék az utánpótlás állomány bővülésére, hiszen céljuk a kézilabda népszerűsítése.

Négy játékosuk a megyei válogatottba is bekerült. A tavalyi évhez képest Tóth Róbert és Pető Patrik mellé most Hatvani Tamás és Tasnádi Zsolt is csatlakozott. A megyék válogatottjai hagyományosan egy torna keretében mérik össze tudásukat.

 

Jelenleg két kézilabda klub van, az FKSC és a KHTK. Hogyan fértek meg egymás mellett?

(Tasnádi Zsolt, alelnök, FKSC):

Nincs verseny közöttünk, mert a KHTK szakosztályvezetőjével (Árvai Zoltán) együttműködünk. Együtt küzdünk a kézilabdáért. Az NBII-es csapat edzője, Miksi István és Árvai Zoli is nálunk játszik, valamint Árvai Zoltán a megyei női együttest is vezeti. Van összefonódás a két egyesület között.

 

A bajnokság zártával emléktornán is szerepeltetek Bordányon, emellett a gyereknapon népszerűsítettétek a kézilabdát.

Szeretnénk, ha az egyesületünket mindenki megismerné. Ezt segítik elő a tornák és a nyilvános szereplés.

 

Az utánpótlás bázis kialakítása nem könnyű feladat.

(Hatvani Tamás, elnökségi tag, FKSC):

Nehéz az utánpótlás nevelés, mert nem volt alapja. Amikor annak idején Félegyházára hozták a magasabb osztályú felnőtt csapatot, akkor nem lett vele utánpótlás építve. Ezt fejleszteni kell. Iskolai szinten sincs sok helyen kézilabda, ezáltal szűkebbek a lehetőségeink.

 

G. Z.

Kövessen minket a Facebookon is!