Helyi hírek 2015. június 5. 11:40

Szakértőnktől - Miért érdemes végrendeletet készíteni? - III. rész

Szakértőnktől - Miért érdemes végrendeletet készíteni? - III. rész
Az előző részekben bemutatásra kerültek az új Ptk-nak, az örökhagyót túlélő házastárs öröklési jogát érintő jogszabályi változások. Mindezekből jól látható, hogy az új Ptk. jelentősen megváltoztatta az eddigi öröklési viszonyokat és már nem lehet a hagyatéki vagyon tervezését a hosszú évtizedek alatt megszokott szabályok alapján végezni.


Összességében tehát kijelenthető, hogy feltétlenül érdemes végrendeletet tennie annak, aki nem kívánja, hogy halála után hagyatékának felosztása az új Ptk. szerinti törvényes öröklési rend alapján történjen. Ezt az örökhagyó többféleképpen is megteheti, végrendeletét akár saját maga is leírhatja, vagy két tanú előtt nyilatkozhat, illetve ügyvédet, vagy közjegyzőt kérhet fel a végrendelete megszerkesztéséhez. Tekintettel arra, hogy a végrendelet érvényességének igen szigorú formai követelményei vannak, ezért mindenképpen javasolt az ügyvéd, vagy a közjegyző igénybevétele.

A közjegyző mellett szóló érv lehet, hogy az ő esetében gyakorlatilag kizárt, hogy érvénytelen végrendeletet készítsen, továbbá a közjegyző által szerkesztett, vagy a közjegyzőnél letétbe helyezett végrendeletek automatikusan bekerülnek a közjegyzői kamara által vezetett Végrendeletek Országos Nyilvántartásába. Ebből a nyilvántartásból minden közjegyző az előtte folyó hagyatéki eljárás során lekérdezést végez annak érdekében, hogy kiderüljön, volt-e az örökhagyónak végrendelete, ezáltal nem fordulhat elő az az eset, hogy bár készített az örökhagyó végrendelet, az valamilyen úton-módon, végül a hagyatéki eljárás során nem kerül elő.

Amennyiben pedig a közjegyző megállapítja, hogy az örökhagyó érvényes végrendeletet hagyott hátra, akkor az öröklés rendjét kizárólag ez, vagyis az örökhagyó végakarata fogja megszabni.

Dr. Csonka Péter közjegyzőhelyettes



 

Kövessen minket a Facebookon is!