Segesváron jártak a Darvas iskola diákjai
Első állomásukon Nagyszalontán, Arany János szülőhelyén megnézték az Arany János Emlékmúzeumnak helyet adó Csonkatornyot és a költő szülőházát, majd ellátogattak a Királyhágóra, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik Erdély hegyes-völgyes vidékére.
Kolozsváron a főtéren csodálták meg a Fadrusz János által készített, Mátyás királyt ábrázoló lovasszobrot és a gótikus stílusban épült Szent Mihály-templomot, amit belülről is megnézhettek, majd útba ejtették Mátyás király szülőházát is.
Következő állomásuk Marosvásárhely, a „virágok városa” volt, amely feledthetetlen emléket jelentett a diákoknak. A város utcáit és a tereit virágokkal, fákkal ültették be a XX. század elején.
Rövid utazás során érkezett a csoport Segesvárra, ahol vacsorával fogadta a félegyháziakat a partneriskola, az Aurel Mosora Állami Gimnázium pedagógusai. A gyerekek a helyi tanárok kíséretében gyönyörködtek a város nevezetességeiben.
Másnap, június 5-én ellátogattak az iskolába, a gyerekek megismerkedhettek a segesvári tanulókkal, betekintés nyertek a helyi oktatásba, a felnőttek a tantestület tagjaival találkozhattak. Egy helyi tanár múzeumlátogatásra vitte a csapatot a várba. Emeletről emeletre járva, a kiállított tárgyakat csodálva jutottak el a vár tetejére, ahonnan fantasztikus látványként tárult eléjük Segesvár. A vár területén megkoszorúzták a Petőfi szobrot is. Ebéd után Fehéregyházára, Petőfi Sándor feltételezett elestének helyére indultak, ahol koszorút helyeztek el az emlékműnél, és a múzeumot is megnézték.
Következő állomásként Székelykeresztúrra utaztak. Nevezetessége, hogy a költő utolsó estéjét a településen található Gyárfás-kúriában töltötte. A kúria udvarán áll egy körtefa is, melyről azt tartják, hogy Petőfi Sándort „ő látta verset írni utoljára”. A körtefa árnyékában is elhelyeztek egy koszorút. Az estét a segesvári partneriskolával szervezett közös program, fogadás és táncos mulatság tette emlékezetessé.
Június 6-án reggel elbúcsúzva Segesvártól, a tordai sóbányához utaztak. A felszínről a lépcsők 13 emeletnyi mélységbe visznek le, ahol különböző kikapcsolódási lehetőségek várják a turistákat (óriáskerék, csónakázás).
Gyulafehérváron a Szent Mihály székesegyházat csodálhatták meg. Ez a templom Erdély leghatalmasabb román kori építészeti emléke. Olyan nagyjaink sírhelyei találhatóak a székesegyházban, mint Bethlen Gábor, I. Rákóczi György, Hunyadi László, Hunyadi János, János Zsigmond, Izabella királyné, Bocskai István és Martinuzzi Fráter György.
Az utolsó állomás Déva vára volt, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a városra.