Sport 2015. június 8. 15:35

Törött íjak ellenére is sikeres Koppány szereplés

Képgaléria
Törött íjak ellenére is sikeres Koppány szereplés
Június 7-én tartották meg a Szegedi Szittyák a 10. trianoni íjászversenyüket. Az esemény megnyitója nemzeti lelkeket simogató megemlékezéssel kezdődött. Az összegyűlt 100 íjásznak nem csak a célokkal, hanem a rekkenő meleggel is meg kellett küzdeniük. 20 célon 2D, 3D és a trianoni kastély ablakainak belövése, eltalálása alapján derült ki, hogy kik a legjobbak. A Turul Koppány Íjászai kis csoporttal érkeztek. Szeibert Nóra, Keserű Szilvia, Horváth Katica, Szeibert Imre, Kis János, Elekes Lali, Bense László és Dinnyés Gyula.

Eredmények:

Horváth Katica kimagasló eredménnyel, hiszen a dobogós követőit több mint 100 ponttal előzte meg, így kategóriája aranyérmét szerezte meg.

Szeibert Nórának szerencsétlenül kezdődött a verseny, hiszen az első célnál eltört az íja, így másik csoportban folytatta kölcsönkapott íjjal. Végül sikeresen zárta a versenyt, így is hozta a maga formáját. hiszen az ezüstérmes követőjét 60, a bronzérmest pedig 150 ponttal előzte meg, így Nóri is aranyéremmel zárta a napot.

 

Keserű Szilvia már nem ilyen szerencsésen járt, hiszen az Ő íja pedig félpályán tört el. Szintén kölcsöníjjal folytatta. Szilvit megviselte íja balesete, mert az addig kiváló pontgyűjtögetés megakadt és így a hetedik lett.

 

Elekes Lali szoros pontszámmal a harmadikként végzett.

 

Bense László az új kategóriában bizonygatja, hogy vele is számolni kell a legjobbak közt. Vadászreflex kategóriában 403 ponttal a hatodik helyet szerezte meg.

Felnőtt férfi, pusztai kategóriában Szeibert Imre szinte legyőzhetetlennek tűnő embereket utasított maga mögé és hódította el a dobogó legmagasabb fokát. Ugyanebben a kategóriában Kiss János eredménye bizonyítva, hogy kimagaslóan erős volt a mezőny, hiszen a 402 pontos végeredmény a 11. helyre volt elég.

Dinnyés Gyula nem elhagyva a pusztai kategóriát, hanem kis tapasztalatszerzés szándékával a vadászreflex kategóriában nevezett, hiszen most már ezt a kategóriát is oktatja. Ennek ellenére nincs szégyellnivalója, hiszen élete első vadászreflex versenyén 425 pontos eredménnyel a negyedik helyet szerezte meg.

 

 

 

Kövessen minket a Facebookon is!