Kultúra 2015. június 10. 08:25 Forrás: index.hu

Csütörtöktől 46 moziban nézhetjük a Saul fiát

Csütörtöktől 46 moziban nézhetjük a Saul fiát
Csütörtöktől már a mozikban is vetítik Nemes Jeles László filmjét, a cannes-i filmfesztiválon négy díjjal kitüntetett Saul fiát, ami nem tipikus holokausztfilm: teljesen új megvilágításba helyezi a koncentrációs táborok borzalmait. A film elnyerte Cannes-ban a zsűri Nagydíját, a külföldi kritikusok Fipresci-díját, a filmek technikai megvalósításáért járó Vulcan-díjat (Zányi Tamás hangmérnöki munkáját külön kiemelték), és a Francois Chalais francia újságíróról elnevezett díjat, amit olyan filmeknek szokás adni, amelyek valamilyen társadalmilag fontos témával foglalkoznak. A rendező szándéka szerint néhány moziban 35mm-es kópiáról látható majd a film, illetve több angol feliratos vetítés is lesz.

Kövessen minket a Facebookon is!