Kultúra 2015. június 10. 14:00

Három félegyházi induló, három dobogós helyezés

Képgaléria
Három félegyházi induló, három dobogós helyezés
Kiskunfélegyháza adott otthont a XI. Országos Mélyrézfúvós Versenynek. A Kiskunfélegyházi Alapfokú Művészeti Iskola koncerttermében az ország 56 legjobb fiatal bariton- és tenor kürtöse, valamint harsonása mutatta be produkcióját a rangos zsűri előtt. A vendéglátó iskolából hárman jutottak a döntőbe, a megmérettetés végén mindannyian dobogós helyen végeztek.

Kiskunfélegyháza immáron hatodik alkalommal nyerte el a háromévente megrendezésre kerülő Országos Mélyrézfúvós Verseny rendezési jogát. Június 5-én és 6-án az elődöntőkön túljutott 56 legtehetségesebb tanuló 5 korcsoportban mutatta be zenei tudást. Pénteken és szombaton is egy-egy kötelező és szabadon választott mű előadására volt lehetőségük.

A Nagy Zsolt tubaművész elnök, valamint dr. Gyicsván György és Szabó Sándor harsonaművészek alkotta zsűri az értékeléskor úgy fogalmazott, hogy az előadott produkciók közül több már a főiskolai felvételin is megállta volna a helyét. A zsűrorok a rendező iskola munkáját is minősítették, amikor azt mondták, hogy ritkán látható precizitással vezényelték le a kétnapos rendezvényt, és a zenészekkel, felkészítőikkel és hozzátartozókkal együtt, közel 120 fős vendégsereg fogadásáról, vendéglátásáról is odafigyeléssel gondoskodtak.

A rendezésért járó dicséreteknél is többet jelentett azonban a félegyházi iskolának, hogy három tanulót indíthattak az országos versenyen. Valamennyien sikeresen szerepeltek az elődöntőn, a döntőben „hazai pályán” mutathatták be versenyműveiket, és mindannyian a legjobbak között végeztek. Endre Dávid Csaba tubás a második korcsoport legjobbja lett. Czikó Arnold tubás a harmadik, Kőfalvi Benedek harsonás pedig a második korosztály versenyzőjeként vehette át a harmadik helyezetteknek járó jutalmat. Mindhárom tehetség felkészítője Benedek Péter volt. Zongorán kísérte őket Balla Julianna.

H. S.



 

Kövessen minket a Facebookon is!